Posts Tagged ‘tél’

Süni szerint…

Süni szerint azért kell ráhúzni a nadrág szárát a (gumi)csizmára, hogy mások azt higgyék, hogy nem is csizma, hanem cipő van rajta. 🙂

(Joci szerint nem kell egy posztba mindent bezsúfolni. 😛 )

Reklámok

Téli vidámságok és félelmek

A muskátli téliesítést kipihenve futottunk neki a karácsonyi ünnepeknek és a szilveszternek. Mézeskalács készítése után szépen, rendesen kidíszítettem a kertet és a lakást. A kertben a terasz és az ezüstfenyő kapott díszkivilágítást. A fenyő viszont olyan magas lett, hogy a bejárat lépcsőjéről igen látványos pókbalettel küzdöttem fel rá az izzósort. (Süni az ablakból nézett közben, ő nagyon jól szórakozott. 🙂 )

photo

A belső díszítés a szokásos volt, világító plecsnik az ablakba, műfenyőgirland az ajtók köré, izzósor és Rudi, a kedves rénszarvas. Ezzel be is befejeztem a fahéj illatú, ünnepi, karácsonyi posztírást, mert nálunk inkább viccesen vagy rémisztően telik a tél.

A karácsonyi mézeskalács-hagyományokat megtörve, nálunk víziló és elefánt volt a menő. 😀

photo3

A karácsonyi menü rizs-krumpli kombó volt Jocinak, aki az ünnepek előtt lázasan kidőlt a sorból. Így a szentestére tervezett menü szilveszterkor került az asztalra, mondjuk, ez volt az első karácsony, amikor nem a konyhában pörögtem egész nap.
Legnagyobb sajnálatomra az Elmű is kivette a részét a sütésből, így 3 karácsonyi izzósor feketére, egy mosogatógép pedig használhatatlanra sült. Természetesen az Elmű tagad mindent, a biztosító meg sosem fizetett ilyesmire. Hah. A mosogatógép alkatrészének státusza a mai napig: “rendelés alatt”. 😀
Süni nem tétlenkedett, elfoglalta a használaton kívüli mosogatógépet, és gyártott egy roppant környezetbarát lego mosogatótablettát a lego edényekhez. 😀

photo2

No de jut is, marad is, működő mosógépünk még van. Süni tegnap előtt feldobta az ötletet, hogy megpróbálhatnánk abban elmosni a poharakat és tányérokat, és közben vigyorgott. Nagyon tudja díjazni a saját poénjait. 😀

Aztán a számomra legviccesebb sztori is Sünihez kötődik, de ez igényel némi felvezetést…

Páran tudják rólam, hogy közlekedésfóbiás vagyok. Ez annyit tesz, hogy folyton attól félek, hogy baleset történik velem/velünk közlekedés közben.  Nyilván télen ez még durvább. Például, amikor Joci vezet, mert ő lendületesen és magabiztosan teszi ezt, bele vagyok feszülve az anyósülésbe. Nem vicc, úgy kapaszkodom a biztonsági övbe és az ablak feletti izébe, hogy volt olyan eset, hogy elzsibbadt a kezem. Pont úgy festek, mint akit éppen egy 4000 méteren szálló repülőgépből szeretnének kilökni ejtőernyő nélkül, kapaszkodom lábujjal, füllel és szemmel is mindenbe. Ez jó mulatság a többiek számára. 😀 Na de, ha én vezetek! Juhúúúú. 😀 Azzal szoktam nyugtatni az utasokat, hogy ne aggódjanak, mert én biztos jobban félek, mint ők. 😀 A töréstesztjeim eredménye megnyugtatóan stabil. Kétszer rommá az autót. Én megúsztam mindkétszer. 🙂 (Mindig bekötöm magam övvel, most éppen egy bukósisak beszerzésén gondolkodom a AUTÓvezetéshez, mert az úgy már tuti biztonságos. Tényleg! Motoros bőrruha??? :D)

Szóval induljon a sztori: az oviban kikerült a faliújságra, hogy a nagycsoportos gyerekek bábszínházba mehetnek busszal. Tehát Süni is, mert szerettem volna, ha elmegy. Akkor még nem tudatosult, hogy ez bizony utazással jár. A lavinát végül Hanga anyukája indította azzal, hogy felhívott. Közölte, hogy ónos eső esik, és a gyerekek így hogy mennek bábszínházba? Villámcsapásként ért a kérdés, elöntött a pánik. 🙂 Süninek egyből megmondtuk, hogy ha ónos eső marad, reggel nem mehet bábszínházba, mert veszélyes. Erre ő megkérdezte, hogy miért? Mire én felvázoltam, hogy megcsúszhat a busz, és becsúszhatnak az árokba. Tovább nem mertem menni a témában (csak gondolatban), vagyis szóban csak annyira, hogy kíváncsi lennék, hogy van-e a buszban biztonsági öv?

Ezek után Süni eltűnt játszani, majd 10-15 perc múlva teljes átéléssel ezt közölte:

– Anya! Akik a bábszínházba mennek, azok a HALÁLBA mennek! 😀

Megnyugtattuk, hogy ez azért nem így van, majd meglátjuk, milyen lesz az idő.

Másnap reggel kiderült, hogy 2 nap múlva lesz a színház, úgyhogy felesleges volt az aggódás. Magamban lezártam az ügyet, elég lesz, ha az indulás reggelén felmérem az útviszonyokat.

Természetesen egy gyerek nem áll le csak úgy egy ilyen izgi témáról. Süni félelemkeltésben kiváló, ez hamar kiderült. 😀
Szegény ovistársak anyukáinak a következőkre kellett reagálniuk:
–  Anya, hova kell ülni a HALÁLBUSZBAN? Középre? És hogy fog kinézni a HALÁLBUSZ? (Hanga)
–  Anya, Süni nem jön a bábszínházba, mert fel fog borulni a busz!!! (Zozi)

És így lett Félelem és Reszketés a Mézeskalács oviban. 😀 Az előadás és az utazás természetesen rendben lezajlott. 😀

Ha már a biztonság előkerült, szeretnék mindenkivel egy nagyon hasznos infót megosztani, mely az élet bármely területén jól fog jönni. Megtudtam Sünitől, hogy a katica a legbiztonságosabb bogár a világon… 😀

Csillagokat látok?

Alapvetően természetszerető ember vagyok: kertészkedem, nem szemetelek, és mindezek mellett érdekel mindenféle természettudomány is. Már egy ideje a csillagászat és fizika van terítéken. Amúgy is szükségem van rá, hiszen a “hatalmas” kertemben a csillagok állása alapján is tudnom kell tájékozódni. Az ember sose “tudhassa” mikor és hol téved el? 🙂

Még télen beszereztem a telefonomra egy-két csillagászati alkalmazást is. Meg kell mondanom, mindegyik állati klassz. Az egyikkel úgy pásztázhatod az eget, hogy kirajzolja a bolygókat, csillagképeket, műholdakat (ha a telefonod bekapcsolt kamerával felemeled). A másik meg konkrétan a Naprendszer és a Tejút rendszer számítógépes modellje oktató videókkal, időgéppel és egy rakat információval. Lenyűgöző. Töki is nagyon rákattant. (Mellesleg Süni mutatott néhány mesterfogást a telefonomon, amiről addig nem is tudtam. 🙂 )

Sünikénket, a drágát, lassan hívhatom a család tudományos munkatársának. Súlyos természettudomány-éhségét nehezen tudom csillapítani és követni, de mindenképpen tartani kell vele a lépést. Mennyire ciki már, mikor megkérdezni, hogy “Anya, a Szatujnusznak hány holdja van?”  Én meg nézek, mint a lukinyúl. De sebaj, kiadja a parancsot, hogy “Nézd majd meg a gúgülben, jó?” Aztán másnap a kocsiban megkapom, hogy 62, mert ő már megnézte a telefonomon. Ezt tudja egy mai 4,5 éves gyerek.

Valamikor télen történt, amikor egyik este kivonultunnk családostul, telefonostul a kertbe és megkukkoltuk az eget. Mondanom sem kell, baromi hideg volt, kb. -10 fok, de sebaj, mi kemények voltunk, az égbolt meg hibátlanul tiszta.

Megtaláltuk a Holdat (ez telefonos segítség nélkül ment), a Bika csillagképet, a Jupitert. Egyszóval leltáraztuk az égitesteket, és jelentem minden megvolt. Sőőőt!

Kikönyörögtem a gyerek kezéből a saját mobilom… Most én jövök Süni!

Aztán forogtam, emelgettem a mobilt, fel és le, balra és jobbra, és lám-lám mintha egy új csillagcsoportosulást találtam volna, amit nem jelöltek a csillagos programban. Hopppácska, figyuzzá má’, na ki a kirrrrály?!

Kezdett nagy lenni az arcom, éééérted? Én a kis kamerás mobilommal tudok felfedezni új csillagokat, más meg nagytávcsővel sem?! 😛

A büszkeségem eltartott vagy 0,5 másodpercig, amikor is saját szememmel is látni akartam a telefonomon megjelent felfedezést.
A mobilon kijelzett ismeretlen csillagcsoport konkrétan a kinti ezüstfenyőre tekert, világító, karácsonyi izzósor leképzése volt 10 méter távolságból. 😀
Hát ez van.
Viszont megmaradt nekem az a fél másodpercnyi büszke arcoskodás, azért az sem rossz. 🙂

Legalább valamivel elütöttük a téli estéket is. 🙂
(Ja és Süni tél óta, az oviban legozó gyerektől eltérően, sosem autót vagy házat épít, hanem műholdat; és a babaszobát űrsiklónak használja.)

Én még a télifagyit se szeretem…

Valahogy a telet sose sikerült megkedvelnem az elmúlt évek során.

Ifjúkorom két térdkalács-kiugrós kalandja is télen történt. Ebből az egyik egy gimis szervezésű, szlovákiai sítábor első síelős napjának 10. percében, a bemelegítés közben történt. Ez így összességében is égő, de hogy azt sem mondhatom el, hogy egyszerre 2 léc volt a lábon, az végképp szánalmas. A lelki törést pedig az okozta, hogy az egyhetes sítábor összes többi napján a Beethoven 2. borzalmas családi filmet kellett néznem. Persze még ezt sem tudtam “kiélvezni“, mert az antibiotikum, amit akkor szedtem, allergiás reakciót váltott ki nálam. Így hámló, vörös foltokkal a bőrömön, fulladozva, részleges térdinszalag-szakadással a lábamban, nyáladzó bernáthegyit nézve az a tény sem vígasztalt , hogy a sífelvonó bérlet ára a zsebemben maradt. 🙂
Szóval ezért sem szeretem a telet.

Eseménytelennek azért nem mondható az idei telünk, bár most nem törtem autót, mint tavaly. (Mindig azt szoktam mondani, hogy “Én csak akkor töröm össze az autót, ha nagyon muszáj.” 🙂 )

Sünike elérte azt a kort, amikor a karácsonyt már igazán tudja élvezni, bár van némi fogalomzavar a Télapó-Jézuska-rénszarvasos szán vagy Coca-Cola kamion vonalon.
Azért megtettünk mindent, hogy a karácsony meghitt hangulatban teljen, még mikulásvirágot is vettem, ugye… 🙂

Szerintem az erdőgazdálkodáshoz szorosan kapcsolódó fenyőfavásárlás/karácsonyfaállítás témakör is a kertészeti élmények közé tartozik. És tényleg van olyan ember – nem is kevés -, aki csupán ilyenkor lép be, évente egyszer egy “Kertészet” táblával megjelölt helyre. Vagy ilyenkor sem.
Én mégis azt mondom, hogy a fenyőnek a kertben, ill az erdőben van a helye – no, persze a kocsik visszapillantó tükrére akasztott, himbálózó, illatozó, zacskós példányok kivételt képeznek – , így a karácsonyfánk mindig egy jól bevált, kínai műmicsoda.
A “Hogyan gyantázzuk össze magunkat és a lakást 30 perc alatt, miközben baltával felhasítjuk az ujjunkat és összevérezzük a kanapét” eseményt meghagynám másoknak. 🙂

A műfánk fajtája igen nehezen állapítható meg. Tűleveleit tekintve nordmann, luc-, és ismeretlen fajtákra hajadzik némi műharmat tupírral. Szagra kínai, gázolajszállító konténerhajó érzik ki. A műlevele hullik, törzsszerkezete ferde, mint az igazinak, de “a miénk”. (Pont annyira, mint a Suzukiamiautónk.)
Egyik évben vettem fenyőágat, hogy elnyomjam a frissen vásárolt műfenyő szagát. A misszió félig sikerült, ugyanis sikerült méregdrágán fenyőágat vennem, nordnamm fajtájút, aminek nincs fenyőillata. Azóta hanyagoltam ezt a témát. (Fenyőillatú wc sprayvel kellett volna lefújnom? Na mindegy.)

A lényeg, hogy komoly fizikai megpróbáltatás egy 3,5 éves gyermek segítségével a műkarácsonyfa szakszerű felállítása és díszítése. A projekt befejezését csupán az gyorsította, hogy a rendelkezésre álló díszek száma az idő előrehaladtával csökkent. Süni elhordott néhány díszt, amit a mai napig nem találtam meg. (Bocs, a csengő pár napja meglett az ágya mögött! De a Jézuska csak kopogni tudott…) Illetve volt egy-két áldozat is, őket megtaláltam, és kukába helyeztem.


A bontás hasonló élvezeteket nyújtott, bár akkor Sünike a fel nem használt díszeket pakolta ki a dobozok aljáról.
Szóval, nálunk ez egy komoly program a téli hónapokban, ami igencsak kivett az erőmből.

A másik említésre méltó kertészeti élményszerzés a hagyományos növénytéliesítés, mindenféle vágó- és szúróeszköz mellőzésével.

Gondolati síkon végignézve egy szokványos, authentikus muskátlitéliesítés nem olyan nehéz. Természetesen itt már nem számolhatok be a futómuskátlikról, mert azokat egy másik stílusban téliesítettem, mindörökre.

Szóval bevallom, hogy azért csaknem hagy nyugodni az, hogy másoknak miért, nekem meg miért nem sikerül a muskátli és egyéb növények téliesítése? Pedig próbálkoztam mindennel… (Mondjuk 2009 telén kinn hagytam a muskátlikat a kertben, amik tavaszra rárohadtak a betonra. Ööö, nem vált be.)

Sunnyogó, blogra nem posztoló üzemmódban kiválasztottam néhány teleltetésre váró növényt, és nekivágtam a lehetetlennek tűnő küldetésnek.
A résztvevők között volt néhány kannavirág, kettő parasztmuskátli, egy citrommuskátli, egy vaníliavirág és egy sétányrózsa.

Alapvető tapasztalatok, melyeket így, féltávon ki merek jelenteni, a következőek:

  • A 1 köbcentiméter nedves virágföldből 10 szúnyoglárva simán megél.
  • Több cserépnyi, nedves virágföld még a garázsban is büdös.
  • Mindig ott van hely a téliesítésre, ahol kevés vagy egyáltalán nincs fény.
  • A téliesítést kívánó növényeknek sajnos kell fény, különben baromi rondák lesznek.

 

  • 3 hét kimaradás a locsolásban és 50 szúnyoggal kevesebb van a falon, viszont a citrommuskátli ropogós barna mindenütt (Nyugodjon békében).

  • Megállapítható a muskátlik, a sétányrózsa és a vaníliavirág közeli rokonsága a snidlinghagymával, ugyanis hosszú, világoszöld, véget nem érő nyúlánkokból áll az összes virágom. Kisnövényhatározóval már rég nem azonosítható állapotban vannak. 🙂

És ahogy említettem, kocsit nem törtem az idén, de valami mégis tört, és nem is kicsit.
Beugrott a TNT egyik számából egy sor: “Ropog a hó a talpam alatt…”

Jelen esetben sajnos nem a hó vagy a jég ropogott hangosan, hanem a hó alatt megbújó, kültéri járólap a kocsibeállón. És mindezt akkor konstatálod, mikor hólapátolás közben gyanakodni kezdesz. “Úgy rémlik, mintha zöldes színű járólapunk lett volna, nem pedig szürke bordázott, ami megszólalásig hasonlít a csemperagasztóhoz…” Aztán felpillantasz az éppen eldobott hókupacra, és tudatosul, hogy a rózsák között landolt a kocsibeálló burkolata puzzle-szerű kivitelben. Arra azért figyelek ezután, hogy onnan ne gyúrjak hógolyót a családi dobálózáshoz… 🙂

Ennyit az idei télről röviden. Ezek után azt már el sem tudom mesélni, hogy hogy néz ki a járólap darabokkal lebombázott krizantém, amit egyik éjjel ültettem… 🙂

Pozitív zárszóként a következő eredményeket tudom felmutatni:

  • már kértek tőlem tanácsot faválasztás témakörben, hö.
  • virágzik az általam gondozott agglegénypálma az irodában, hö-hö.
  • szakmailag felhőkarcolói magasságokba nem emelkedő blogom olvasói között már erdőmérnököt is köszönthetünk, hö-hö-hö. 😀
%d blogger ezt kedveli: