Posts Tagged ‘fátyolvirág’

Mikrofonfej frizura fehérben

Még tavaly vettem az Aldiban gyökeret. A csomagoláson valami szép, nagy bokor volt apró, fehér virágokkal. De szupi! Mondtam, ez jó lesz a rózsák mellé.

Hát jó is lett, de első évben ocsmány volt, se bokor, se virág, csak kínosan ronda indaszerű szárak.

Na, most már az a  gyökér második életévét tölti nálunk, és nemvárt módon, állati nagyra növesztett maga fölé egy bokrot. Sünike zokon is vette a térfoglalást, ugyanis a fenyő és a rózsák között volt az ő bicikliútja.

Figyelmébe ajánlottam a fenyő másik oldalánál található, füves területet is, hogy most arra van a bicikliút. Elsőre nem fogadta el az alternatív útvonalat, de miután a futóbringával megpróbált áthajtani a bokron és nem ment, kénytelen volt a másik, szerinte “jossz, ócska” utat választani. 🙂

A gyökér ültetéséről pár szó: lényegében csak annyi, hogy tisztában voltam azzal, hogy képtelen leszek megjegyezni a latin elnevezését (G, L, Y, P, H, I véletlenszerű összekeveréséből képzett borzadványt) és a német használati utasítást. Megoldásként félig leástam a földbe a papírját, hogy tudjam később, mi a szitu.

Na ez volt az a papír, amit fűnyíróval először lenyírtam. 🙂

Sűrű köd borította el emlékeimet a növény nevét illetően. Gondolkodtam, hogy mi is volt az a latin név? De csak a glikoszféra szó jutott az eszembe. 🙂

Végül rájöttem, hogy szappangyökeret vettem, vagyis szappangyökér gyökeret. 🙂

Erre a felismerésre akkor tettem szert, amikor családostul az M0-M3 környékén autóztunk, és az útmenti töltésen ugyanilyen bokrocskák hada volt látható.

Mondom Jocinak: Nézd! Ilyen virágunk van, de ezért én PÉNZT adtam! 🙂

És akkor villant be, hogy gyerekkoromban sok szappangyökeret szedtünk csokorba, és az is így nézett ki. Most már tudom, hogy azért, mert szappangyökér ez is.

A legviccesebb az, hogy úgy festenek ezek a kis gömb alakú bokrocskák, mint a Jackson 5 a színpadon. Mikrofonfej csoportosulásokat alkotnak az apró, fehér virágaikkal. 🙂

Az én mikrofonfejem:

Egyéb mikrofonfejek:

%d blogger ezt szereti: