Posts Tagged ‘Balaton’

A nyaralás rövid, a világ kicsi

A nyárra most kivételesen készültem. Titokban elkezdtem járni szoliba, hogy ne égjek le az első napsugárnál. Olyan jól sikerült titokban tartani, hogy senkinek nem tűnt fel, hogy barnább lettem. (Mert nem lettem. 🙂 ) 2 hónapon keresztül heti 3-4 perc, ennyi volt az adagom, de képtelen voltam lebarnulni. Ha fantázianevekkel kellene leírnom a bőröm árnyalatát, akkor valami ilyesmi lenne:
– alapbőrszín: sápadt fehér
– 2 hónap szoli után: csakazértis fehér
– 2 hónap szoli és nyaralás után: viharvert fehér. 🙂
Egy jó dolog viszont volt, hogy nem égtem le! 🙂

Már márciusban eldöntöttük, hogy hol töltjük az egyhetes, családi nyaralást. Ugyanott, mint tavaly. Na jó, 10 km-rel odébb. 🙂
A Balaton állati jó hely, nem bírunk leszakadni róla. A közlekedésfóbiámmal pont eddig vagyok képes egyhuzamban utazni. 🙂 

Idén Zamárdit sújtottuk jelenlétünkkel. És a “nincs ott semmi, csak nyugi” Zamárdi igenis pezsgő, zenélgetős, borozgatós helynek bizonyult, még az is lehet, hogy visszatérünk, többször is. Ősszel biztos, mert a kalandparkot kipróbáljuk. Míg Süni végigcsinálta a törpe pályákat, addig mi fotóztuk, szurkoltunk, és elhatároztuk, hogy gyermekmentesen kipróbáljuk a felnőtt pályákat is.

A hordókban nem cefre volt. :)

A hordókban pálinka-alapanyag nem volt. 🙂

Spiderman :)

Spiderman 🙂

Helyes az arcunk. :)

Helyes az arcunk. 🙂

A víz szuper tiszta és kellemes volt a nyaralás alatt. Csúszdás vízibiciklit is béreltünk, újra gyereknek éreztem magam. 🙂

A legjobb mégis az volt, hogy megint ellátogattunk Piszkéhez. 🙂

Persze eltévedtünk a Birtok felé, mert a GPS sem tudhat mindent. (Én mondtam, hogy ne erre, hanem arra, de nem vagyok mindig elég meggyőző a GPS-szel szemben.) Így aztán megnéztük a szomszéd faluban azt a földutat, ami toronyiránt átvisz a dombon. Szerencsére emlékeztem halványan a tavaly hallott sztorira, ahol traktor mentett terepjárót… Visszafordultunk, és megkerülve a dombot elérkeztünk a célhoz.

Nem is sejtettem, hogy milyen finom ételek italok várnak minket, amiket persze én – papíron – nem szeretek. A marhahús és az alkohol nem a barátom, de be kell vallanom, hogy jól esett a házi hamburger és a saját készítésű meggylikőr is. Az lett volna a durva, ha antidohányosként még rá is gyújtottam volna a hambi és a meggylikőr között… 😀

Végül ennél is sokkal durvább dolog történt. A csattanóhoz tudni kell, hogy az első (és egyelőre az egyetlen) neten megismert barátnőm Piszke. Nem netes társkeresőn tetszettünk meg egymásnak, hanem rátaláltam a Birtokos eset blogra, és nagyon megszerettem az írásait. Büszke voltam/vagyok, hogy a teljes ismeretlenségből sikerült barátságot építenünk.
És akkor most jön a húb@zmeg.
Kiderült, hogy Joci és Piszke valamikor, elég régen, egy társaságban bulizgattak… 🙂 Van pár közös ismerősük is.

Mennyire durván kicsi a világ! 🙂

Nyugtatóul a nagy megdöbbenésre itt egy kis részlet a kicsi világ egy apró falujából. Joci fotózta, nekem nagyon tetszenek.

Süni szerint a régi házak koszosak és tele vannak kacattal.

És itt látható az első idei paradicsom is. És a meggylikőrös pohárkám. 🙂

A levendula illatának értékeléséhez meg kell öregedni.

Kifutópálya – bálás verzió.

Reklámok

Claas nyaralás

Folytatódik az “Akkora paraszt vagyok, hogy…” sorozat.

Több hónapos szervezés után eljutottunk a Balatonra családi nyaralásra, természetesen már az utazás napján 15 fokot esett a napi középhőmérséklet, és a bőröndök behordásával fél órát kellett várnunk a tiszteletünkre megrendezett felhőszakadás miatt (amit mellesleg a Viharmanó intézett). Ez mondjuk már hidegen hagyott bennünket, az előző szabi is így indult.

Vasárnapi érkezésünk után, hétfő reggel felfigyeltem valami oda nem illő reklámzászlóra a bejáratnál. Csodálkozva néztem, majd szóltam Süninek, hogy “Ezt nézd meg, Süni!”

Aztán délután jött a döbbenet, amikor az egyik étteremben hűsölve a következő utcakép tárult elénk.

Egymással megbeszélni a látottakat egyrészt a látvány okozta lefagyás miatt nem sikerült, másrészt a saját hangunkat sem hallottuk.

Felhörpintettük a maradék üdítőt, és a kirakós darabjait mindannyiunk próbálta összerakni a fejében. A szállodához érve egyértelmű ténnyé erősödött a sejtésünk, hogy a szálloda, ahol a családi nyaralásunkat töltjük, éppen egy Claas konferencia színtere is. A konferencia vendégei között üdvözölhettünk megszámolhatatlan számú vörösesszőke hajú, német mérnökembert, azok nagyon szép, német autóit, és az általuk tervezett legmodernebb kombájnt és traktorokat. Az utóbbiakat Süni legnagyobb örömére.

Én csak annyit kérdeztem Jocitól:

Tényleg akkora parasztok vagyunk, hogy a nyaralásunkon rendezik meg az aktuális Claas konferenciát?
(Válaszokat, véleményeket ehhez a költői kérdéshez most sem várok… 🙂 )

Természetesen jó parasztok lévén minden járgánnyal lefotózkodtunk. A véletlenek fokozásaként a pontosan “claas-zöld” színű felsőmet vettem fel. 🙂

Süni extázisban mondta el nekem, hogy ő ugyan otthon hagyta a Claas kombájnját, de nincs baj, mert az Ajándékmanó küldött neki egy igazit helyette… 🙂 Ezen állítás valóságtartalmát semelyikünk sem firtatta…

A háromnapos esemény minden napján az összes Claas járművet végigfogdostuk , mint a művelt turisták a veronai Júlia-szobor mellét. 🙂

Valamint a hallban elhelyezett sok-sok tévén folyton a Claas reklámfilmet nyomatták, így akármerre néztünk vagy kombájnt vagy Jürgent láttunk, ami a konferencia végére olyan agymosást ért el nálunk, hogy már azt terveztük, hogy eladjuk a házunk, az autónk, és veszünk belőle egy kombájnt. 🙂

Aztán az agrárláz okozta agyi túlműködésben letöltöttem azonnal egy online mezőgazdasági gép aukciós szoftvert. Lássuk, ennek a szép példánynak mi az ára?!

Nos, legjobb esetben is max. egy kombájn-gumiszettre elég a családi vagyon, bár esetleg még az ablaktörlőt belealkudhatjuk. 🙂

Így elvetettük a beruházási szándékaink, ellenben Süni kombájnvezetői ambíciói – a szeme csillogásából következtetve – egyre erősödtek. De milyen a jó szülő, terel: Süni, majd gépészmérnök leszel, és akkor TE tervezhetsz SAJÁT kombájnt, amit unalomig vezethetsz, vagy addig, ameddig ledoktorálsz kombájnvezetésből. 🙂

Majd az esemény végeztével a család részt vett a kombájnbúcsúztatón, amit a portás bácsival együtt átbeszéltünk, meg azt is, hogy a kombájn vagy a traktor által vontatott aratófej törte le a parkoló sorompóját… 🙂 Amire jutottunk, az annyi volt, hogy szerinte a Claas jelentése a németben osztály, meg az oroszban is, így a Claas cég vagy német vagy orosz. 😀

A kombájn és a traktorok ügyesen kiálltak, a sorompót megjavították, úgyhogy minden jó, ha vége jó.

Ez Claas volt. 🙂

%d blogger ezt kedveli: