Posts Tagged ‘anyósnyelv’

Szobanövény egyedülálló, ivarérett férfiaknak

Nem tudom, más nő hogy van vele, de nekem sokat elárul egy párját még kereső férfiról az, hogy a lakásában van-e növény vagy nincs. És itt most nem művirágra, szárított virágra vagy virágmintás párnahuzatra (vagy netalán ágy alatt heverő, 3 hetes pizzán növekedő penészgombára) gondolok, hanem élő növényre, szobanövényre.

Én úgy gondolom, hogy az a pasi, aki képes életben tartani egy szobanövényt, rendelkezik azzal az alapvető képességgel, hogy képes odafigyelni a másikra, és kellően gondoskodó. Valamint igényt mutat arra, hogy szép környezetben éljen. Természetesen ez nem feltétlenül igaz, de miért is ne lehetne így?

Amikor Jocival megismerkedtem, és először voltam a lakásában, egyből szemet szúrt egy szobanövény a szobában. Jó, túlzás lenne azt állítani, hogy a növény fénykorát élte, de a lényeg, hogy egyértelmű életjeleket mutatott. 🙂
Nemcsak ezért mentem hozzá feleségül, de tetszett ez a dolog is. 😛

Ezen élményeken felbátorodva arra gondoltam, hogy bemutatom azokat a szobanövényeket, amelyek mindent kibírnak (még talán az atomrobbanást is), és amikkel bárki bevágódhat egy párkapcsolat elején.

Anyósnyelv (Sansaviera):

Az egyedülállóknak roppantul ijesztő elnevezés egy – szerintem – nem túl dekoratív növényt takar. Ez visszavezethető arra, hogy a szocializmusban minden hivatalos intézményben ezzel találkoztam, és az a hangulat, na, nem olyan üdítő…
Ez az a példány, amit Joci lakásából átmentettünk. Jelenleg én kínozom, és már több mint 7 éve bírja a strapát! Azért ez sejtet valamit…

Megsajnáltam szegényt, így átültettem. (Állapota válságosba fordult…)

És most jön mindenidők legcsúcsabb szobanövénye! Tá-dáááám!

Agglegénypálma (Zamioculcas):

Ez aztán tényleg eszméletlenül király-frankó-csúcs teremtés, és hát, lássuk be, a neve igazán találó és beszédes.
3 hét víz nélkül meg se kottyan, és egy maroknyi földben is bírja évekig ( a Hobbikertész Növénykert által – nem szándékosan – végzett tesztek igazolják).
És itt van Ő:

Még egy információ, mely megerősíti a növény ellenállóképességének magas fokát: nálunk a wc-ben van ez a példány…

Őt is megsajnáltam, átültettem…

Ja! És ez a pálma csak dekoráció, ne edd meg – azt írja a használati utasítás! 🙂

És amiért nagyon nehezen veszem magam rá az átültetésre az az, hogy mindent el kell pakolnom utána és …

Ezeket a növényeket bátran ajánlom mindenkinek, nem fognak csalódást okozni!
Nekem is kizárólag azért szép, virágos a lakásom, mert sikerült megtalálnom azokat a fajokat, amik elviselik a hanyag gondozási technikámat. 🙂

Visszakapcsolódva Joci növényéhez csak annyit szeretnék még elmondani, hogy rákérdeztem az esküvő után a költözéskor, hogy valóban ő gondozta-e ezt a kis szobanövényt? Mert ez annyira megható és túl szép… 🙂
És kiderült, hogy Joci exbarátnője hagyta ott a virágot, és a takarító néni locsolta… 😀
Persze sose állította azt, hogy ő gondozta volna, ezt csak én kreáltam az elmémben…
Mindenesetre én is benyaltam a virággondozó pasi álomképét, mint Pista bácsi a metil-alkoholt… 😀
Asszem, erre mondják azt, hogy a szerelem megszépíti a dolgokat. 😀

%d blogger ezt szereti: