Archive for the ‘Vizes’ Category

Szerencsétlen medencés poszt

Mióta egyik nyáron vettünk medencét, mindig beszámolok a tapasztalataimról. Idén sajnos ritkábban posztoltam, de a medencés poszt nem maradhat ki, mintegy karácsonyi meglepetésként fogadjátok. (dec.24)

Idén mindenképpen kell még egy medencés írás, így szilveszter révén nem sok időm maradt ezt megosztani. (dec 31.)

Hurrá! Péntek 13-dika van és hideg is! Jöjjön egy jó kis medencés poszt! (Mivel tavaly kimaradt 😀 )

Iszonyú nagy változás történt, mondhatni medencetörténeti mérföldkőhöz ért a családunk (Még nyáron, nem most. 😀 ).

Miután már első évben rájöttem arra, hogy képtelen vagyok kipucolni a “hurkás” tetejű medencénket úgy, hogy a következő évben ne árasszon magából undorító mocsárszagot, így minden évben kidobtuk hurkástul. Ez fájt a skót lelkemnek meg a természettudatos gondolkodásomnak, így meghoztuk Jocival A Döntést májusban:

CSŐVÁZAS medence.

Bakker, ha tudtuk volna, hogy ez mennyivel faszagányosabb, mint a hurkás! Ó, mennyi feleslegesen elfecsérelt időtől és forinttól óvott volna meg.

Az ára kétség kívül magasabb, mint az ugyanakkora alapterületű hurkás-é, de megéri.

Jobb, ha pontokba is szedem az előnyöket, hátrányokat, mert mindenkit szeretnék meggyőzni arról, hogy ilyet kell vennie.

Hurkás vs Csővázas medence

Csővázas szajré:

  • kicsit lassúbb összeállítás, de ha szeretsz legózni, geomag építőjátékozni, élvezni fogod.
    Én szerettem építeni, és a pólóm alól kibújó derekam pont olyan idiótán és fájón égett le, mint a hurkás installálásánál.
  • frankón ki tudod egyenesre fektetni a medence alját, ráncmentes lesz az alja, ami nem hátrány
  • az alján ugyanakkora az átmérő, mint a tetején
    Szóval a 305 cm-es medence valóban annyi fent is, jó tágas. Ez azt vonja maga után, hogy több víz fér a medencébe, viszont nem létezik a hurka alá beposhadó víz jelensége.
  • a legnagyobb élvezeti faktor az elpakolás
    Persze ezt csak azok értik, akik küzdöttek már hurkás medence takarításával…
    Mondanám, hogy egész nyáron azt vártam, hogy mikor pakolhatom el, de ez elég gáz lenne, így nem mondok ilyet.
    Nyilván nem tudtam visszapakolni a medencét a dobozába, mert azt mindenki tudja, hogy az lehetetlen. Nem is értem, hogy csinálják a kínaiak, hogy nekik belefér…
  • állati jó hatásfokkal megy a vízforgató is a szabályos henger alakban
  • a macska nem tudja kikarmolni a hurkát, mert ezen nincs olyan 😀

Hurkás medence:

  • (rövid távon) olcsóbb

Ha összefoglalnám a csővázas medence tulajdonságait egy szóban, ezt mondanám: k*rvajó. (Egybeírtam, tehát egy szó).

 

Mindenkinek kívánok csővázas medencében gazdag, kertészkedéssel és végtagsérülés-mentes barkácsolással teli, boldog új évet! 🙂 (jan 13., péntek)

Processed with VSCO with e3 preset

Meglátjuk nyáron, mennyire sikerült tavaly kipucolnom. 😀

Megj:  Épített medencénk sose lesz, mert egy nálamnál okosabb, tapasztaltabb férfiember egy viccet mondott arra a kérdésemre, hogy megéri-e az épített medence….

  • Mi a hasonlóság az épített medence és a feleség között?
  • Ahhoz képest, hogy mennyi időt tölt benne az ember, k*rva drága.

A szívás néha jó

Nagy tapasztalatú medencetulajdonos vagyok, asszem. És mégis a szomszéd Józsiéknál kell beinnom (Ezalatt kb. 2 cl alkohol értendő.) ahhoz, hogy megtudjak egy szuper módszert a vízbe döglött alga eltüntetésére. Szomszéd Józsi szerint az algával csak a gond van.  🙂

Alaphelyzet:
 – Sokáig nem fürödtünk a medencében, és előírt klórszint mellett is az aljára leült a zöldes, döglött alga.

Probléma:
 – Ki kellene venni az algát (és méltóan eltemetni) úgy, hogy közben nem eresztjük le az összes vizet.
– Pénzt sem akarunk költeni, ez szinte egyértelmű.

Megoldás:
– Keress a kertben egy elég hosszú slagot.
– Az egyik végét dobd be a medencébe, a másikat tedd a lejtős kerted aljába. (Ha nem lejt a talaj, passzolok. Lehet, úgyis működik, de inkább kérdezz meg egy fizikust.)
– Szívd meg a kert aljában a slagot. Előtte nem árt átveretni vízzel, nehogy pókot tüdőzz.
– Szívjad! Szííívjad!
– Ha jól szívtál, elkezd jönni a víz a medencéből.
– Rohanj vissza a medencéhez, mássz bele, és a slag végével porszívózd vízszívózd fel az elhunyt algákat/bogarakat.
– És csillivilli lesz az alja, tényleg.

Szomszéd Józsi extraverzió:
– Keresd elő a porszívód egyik kefés kiegészítőfejét, és rögzítsd rá egy nyélre.
– Dugd bele a kefébe a slagot, rögzítsd bele. Kész is a nyeles vízszívó.
– Így elegánsan, a medence mellett állva tudod kiszívni a kikefélt algákat.

Munkaöltözetnek fürdőruha javallott. Én rövidnadrágban és fehér trikóban kezdtem neki, de remegni kezdett a lábam a rogyasztástól, így inkább beleborultam a medencébe. Közvetlenül ezután első díjat kaptam a Szárazhegyi Egyszemélyes Vizespólóversenyen is. Ennyi sikerélmény egy napra!?

Képek nincsenek.

Színterápia

Az eltelt másfél hónap alatt olyan sok dolog történt, meg annyira lusta is voltam, hogy csak most vettem magam rá, hogy hírül adjam  a történteket. Ha igazából végiggondolom, több dolog történt  augusztusban és szeptemberben, mint egy átlagos, szürke év alatt.

Először is régóta szerettünk volna bicikliket, de eddig Süngyermek átlagos haladási sebessége nem haladta meg a gyaloglás kényelmes tempóját. Végül ráérzett a tekerés lényegére, és rájött, hogy milyen gyorsan tud menni. Egyik alkalommal, mikor elmentem vele sétálni/bringázni, úgy jöttem haza gyöngyöző, vörös fejjel, mint akit 3 kilométeren át üldözött volna egy IFA kombájn, aztán végül át is ment volna rajtam. Ekkor érett meg bennünk az elhatározás, hogy most már itt az idő a felnőttbringák beszerzésének. Hogy dezájnos formációban tudjunk bringázni, mindenkinek kék – fekete férfi bringája lett nemre való tekintet nélkül. Ez a demokrácia (mellesleg más színben nem volt a boltban sem). 😀

Ezen kívül sikerült betakarítanom az idei összes sárga koktélparadicsomot, mind az 51 grammot.
Gyors számítás: (140 Ft-os vetőmag + grátiszban az egyéb gondoskodások)/0,051 kg= 2.745 Ft/kg. Nem rossz, az Auchanban 2.599 Ft/kg-ért már tudtam volna venni. 🙂 Az egyetlen szerencsém az, hogy bőtermőt vettem! 😀

Szeptemberben történt az is, hogy eldugult a lefolyónk a mosogatónál. Hogy megakadályozzam a teljes dugulást, vettem 4 csodálatos narancssárga üveges Mr Muscle-t, amit durván beöntöttem a lefolyóba. Ezzel az akcióval sikerült végleg eldugítani a csövet. Ezt természetesen csak akkor voltam hajlandó elhinni, amikor már legalább 40 perc aktív pumpálás sem oldotta meg a mosogatóban álló, barnás, zavaros víz lefolyását. Végül szakszerű segítséghez folyamodtunk, de a “20 ezer 3 méterig, onnan méterenként 4 ezer” ártartományt nem találtam elfogadhatónak (Piszke szerint náluk ennyiért már kutat fúrnak. :D), ezért tovább kerestem. Megtaláltam a világ legjobb fej, legtisztábban dolgozó, olcsó duguláselhárító szakemberét. Mielőtt még bárki azt mondaná, hogy ilyen nincs, DE VAN! 😀

Aztán szeptemberben házasságot kötöttem egy ikeás, kéksárgafehér varrógéppel, majd el is váltam, mert nem értettünk egyet az egyenes és a görbe vonal közötti különbség  fontosságán. Valószínűleg ez volt neki a második házassága, ugyanis az alsó szál már fel volt csévélve a megfelelő orsóra, és rózsaszínű volt. 🙂

És épphogy elváltam, hívtak az oviból, hogy varrni kellene. A gyereket. 🙂 Sünike fejét nem ikeás varrógéppel, hanem az ikea melletti gyermeksebészeten doktor bácsi öltötte össze kék cérnával, hogy passzoljon a szeméhez. Én a piros vér látványára nem vagyok hitelesítve, ezért ápolásra szorultam, és várnunk kellett 10 percet miattam, hogy elindulhassunk. 🙂

És mivel tegnap még szeptember volt, hát megtörtént végre az is, hogy elpakoltam a medencét. Egyébként azt mondják, hogy a zöld szín nyugtat, engem kissé feldühített, hogy a medencében 5 cm magasan sűrű, zöld víz volt. Ezt még ugyan feldobták a feketesárga csíkos darazsak, amik százával pusztultak bele a vízbe, de a legdurvább akkor is egy rózsaszínné vált sáska volt. 🙂 Nehéz, mikor szembesülsz azzal, hogy a lustaságnak kézzel fogható, szemmel látható és orral abszolút érezhető eredménye lett. A továbbiakhoz elég azt tudni, hogy a víz, majd én is förtelmesen bűzlöttünk, mely további káros hatásokat váltott ki az agyam nyugalomért felelős részében, ezért egy éles konyhakéssel pakoltam el a medencét, de azt legalább élveztem. 🙂

Esküszöm, jobb lett volna, ha kifestőt rajzolok, és nem posztot írok. 😀

Brutális, szárazhegyi aquafitness a “bícsbádi” eléréséhez

Elmondom, hogy olyan izomláz van az ujjaimban, hogy minden billentyű-lenyomást fokozottan megérzek. És akkor még ott van a belső combizmom, ami gyakorlatilag nem létezik, mégis úgy fáj, hogy úgy tudok csak menni, mint aki betojt. A csuklyásizmomban megbújó fájdalom erőssége alapján legalább olyan izomcsoporttal kellene rendelkeznem nyaktájon, mint Hulk.

Ráadásul a bőrömnek mindösszesen 2 állapota van: vörös és fehér. (Stedhalhoz semmi közöm. :)) Most vörös.

Egyszóval romjaimban heverek. 🙂

A brutális aquafitness haladóknak programot jártuk végig, majd alvás stabil oldalfekvésben. 🙂 Hallottam kolléganőmtől, hogy most nagyon divat egy úgy nevezett Insanity workout (elmebaj vagy őrültség edzés). Bizonyos Shaun T ámerikai emberke találta ki. A youtube-on találhatsz ilyen című videókat: Team Beachbody Insanity Workout Program. Bícsbádi, érted? 🙂

Hát erre nekem nincs hajlandóságom, én hobbikertész vagyok, nem kondibandi. 🙂 Azért ennek ellenére sikerült tökéletesen kiütnöm magamat és Jocit is ezen a hétvégén. 🙂

Lássuk az edzésprogramunkat részletezve:

Tavaly nagyon bátran ferde talajra állítottam fel a medencét, amely másfél hónap alatt teljesen elferdült és elmászott. Idén a profizmus jegyében szerettük volna a medence-projektet lebonyolítani. Bár Microsoft Projectben nem készült ütemterv… 🙂

Pénteken még nagyon vidáman úgy köszöntem el a kollégáimtól, hogy: “Sziasztok! Ma kiásom a medence helyét! Szombaton fürdés! 🙂

Elkezdtem pénteken kiásni a medence helyét. Természetesen csak talaj-kiegyenlítést terveztem, nem azt, hogy hurkáig besüllyeszetem a földbe. 🙂

Na, háááát, izéééé. Pénteken elkezdődött ugyan a fűfogyatkozással egybekötött talajkiegyenlítődés, de végül szombaton tudtuk befejezni kín-keserves munkával.

A munkafolyamat a következő lépésekben zajlott. Megkerestük a tavalyi medence helyét, ásót vettünk magunkhoz, majd füves terület felszeletelése, fűkockák kiemelése és elszállítása. Végül gereblyézés. Mindezt 32 fokban. (Neylonos testekercselés mellőzhető.) 🙂

Illusztráció a fűfogyatkozási fázisokról:

    

    

    

Még szombat délután feltöltöttük a medencét. Az újat. A régi mocsárszagú. A szembeszomszédasszony azzal riogatott, hogy egyik évben ők is eltették, és következő szezonban félig feltöltötték, mire rájöttek, hogy kilyukadt az oldala… Vettem újat tehát. 14.990-be fájt. Mást nem kellett venni egyelőre. 🙂

Süni és a medencetöltés:

Vasárnap nagyot pancsoltunk, addigra 27 fokos lett a medence vize. 🙂

Levezetésképp a brutális izomlázra Sünit kellett körbe-körbe húznom futva a vízben. Aztán már csak futnom kellett, hogy a sodrást fenntartsam. Legvégül vízibusz voltam, amire felült a gyerek, és hogy, hogy nem, mindig balesetet szenvedtem, és felborultam.

Na, ez a kétnapos tréning mindenkit garantáltan átmozgat. Azt nem mondom, hogy olcsó, merthát a víz meg a medence….

Csendélet:

Ha még tökéletesebb bícsbádit akarsz, akkor ne felejts el még egy órát focizni a kertben a gyerekkel!

Jó medenceszezont minden kedves edzőtársnak! 😀

Üdvözlettel:

ólmószt-bícsbádi Hobbikertész

Vizes kalandok utolsó felvonása

4 órás közelharc után sikerült eltennem a medencét télire.
A forgatókönyv nem volt egyszerű:

1. medence-szivattyúzás közben túlmelegedett búvárszivattyú leállása
2. maradék víz vödörrel történő elhordása
3. kitörölt medence felfordítása a kerti búrotokra, majd aljának lemosása
4. eközben 100+100 db szárnyas és szárnynélküli hangya medencébe rajzása
5. medence megfordítása után idegösszeroppanás, hangyapöckölés, – rúgdosás, – fejelés
6. összehajtogatás, garázsba szállítás
+1. a hátrahagyott ufóleszállópálya tarackmentesítése, a klóros vizezés után megmaradt kézbőr gazolás közbeni elvesztése 🙂

Akkor jövő nyáron ugyanitt! 🙂

A kerti medence-ámokfutás magasiskolája

Ha bárki is azt gondolta volna, hogy az előző irományomban leírt tragikomédia után csendesebb vizekre eveztem, és mindenen túlvagyok, amin egy kezdő medenceszakértő túleshet, hát nagyot tévedett.

Először is az Anyabolygónk szúrt ki velem, mert csodás, 18-20 fokos, szakadó esős időjárást küldött apró országunkra. Mindez újabb kiesést jelentett a medenceidényből, ami természetesen tovább rontotta az egy fürdésre jutó 1.053 Ft-os költséghányadot.

Gondoltam, ha már rossz az idő, és a medence is kegyetlenül elferdült, leeresztem a medencét. Majd a következő installálásnál 180 fokos fordulatot  fogok venni, és úgy kezdek neki a dolgoknak. Ezt pontosan szó szerint kell érteni, azaz fordítani fogok 180 fokot a medencén, és ami eddig feszülve ferdült, az majd plöttyhed, illetve ami plöttyhedt, az most feszülni fog.
Ez az elgondolás elég logikus, bár egy aprócska akadály azért mégiscsak felröppent a projektben.

Nos, arról a közel 3 köbméter vízről van szó, ami a medencét töltötte ezidáig fel. Most már szabadultam volna tőle. 🙂

Okos fejjel elolvastam a medence használati utasítását, hogy hogyan is kellene-e aztat a medencétet leeresztenie-e. 🙂

Pompás,  golyós vízleresztő van a medence falába építve, amin elvileg szépen kifolyik a vízecske, még akár kerti slagot is lehet rácsatolni. Ez annyira zsír! Ígyhát vártam jópár napot, hogy a klóros víz környezetbarát, algás vízzé váljon, és egy szép, felhős, esős napon nekiláttam a medence lebontásának.

Meglocsolom a kertet, ami ugyan kicsit túlhidratált a sok eső miatt, de legalább a medence kiürül. A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.

Becsavartam a leeresztő adaptert, és ráraktam a kerti slagot, na induljunk locsolni! Én mentem is, csak a víz nem jött. Feltérképeztem a probléma forrását: a leeresztő szelepből úgy folyt a víz, hogyha 3 másodpercenként köptem volna egyet, akkor közel azt a vízhozamot produkáltam volna…

Ha a kisteljesítményű vízforgatónkkal is rásegítek, akkor másfél másodperces köpésátlaggal szintén lépést tudtam volna tartani a medencéből távozó víz mennyiségével. (Vajon mennyi idő kell egy három köbméteres medence teleköpködéséhez? Van már ilyen guiness rekord? A legtöbbet, a legtovább köpködés rekordja?)

Sebaj, van egy 5 literes locsolókannánk, na majd azzal nekiesek. A tizedik merítés után számolni kezdtem:

3 köbméter víz = 3.000 köbdeciméter = kb. 3.000 liter víz.
10 x 5 liter = 50 liter. Már csak 590 kanna vízet kell kimerítenem, és kész! Jupppííí!

Lelombozódva bementem Jocihoz a házba, hogy mi a helyzet, és hogy a fene vigye el, meg ilyenek.

Joci bevallása szerint úgy jó csinálni a dolgokat, hogy mindig a megfelelő célszerszámmal megyünk neki a feladatnak. Ez egy roppant okos dolog, csak az baj, hogy jelen esetben nem volt célszerszám. 
Joci megőrizve nyugalmát a következőt mondta: “Vegyél egy szivattyút!”

Basszus, ez lett. De közben röhögtünk, mint a hülyék.

Úgy álltunk a medence-projekttel, mint azzal pókerjátszmával, ahol már benyomtad a sok tétet, és most jön az ötödik lap, de nem szállsz ki, mert az a 8.000 Ft már nem oszt, nem szoroz semmit. Ráadásul az ötödik lap a “river” nevet viselni, mert ott elúszhat az összes téted, ugye. Ezt pont jó lenne, mert én már nagyon szerettem volna hogy folyjon a medencéből  a víz…

Szóval a Baumaxos út 8.000 Ft-ba fájt, de nem jöttem üres kézzel, hazatértem egy búvárszivattyúval. 😀

Nem mondom, jóljött a mögöttünk lévő szántóföld. Ez lett az elárasztott terület.

Egy jólirányzott lasszódobással kihajítottam a kerti slagot a szántóra, és nyomattam a vizet végre.

A lassan ürülő medencénk szívderítő látvány volt. A szivattyúzást azonban egy hirtelen kitörő felhőszakadás spékelte meg. Az ablakból nézve nyugtáztuk, hogy kb ugyanannyi vagy több esik bele, mint amennyit a szivattyú bír. Ekkor már a könnyeim záropoztak a röhögéstől, megállapítottuk, ez a mi formánk. 😀

A kiengedett medencét kitisztítottam domestosos vízzel, a közel félórás pókbalett a fertőtlenítős medencében megszabadított egyedi ujj- és térdlenyomatomtól is. Mindent letöröltem: alá-, fölé-, közé-, mögé takarófóliát… Teljesen kifulladtam.

A medence alatt a kirohadt fű, teljesen ufó leszállópályás dizájnt kapott. Sünike azt mondta, az az ő kertje. Mondtam neki, hogy milyen klassz a kerted, ezt nem is kell locsolni, nyírni, ez így szép, ahogy van. 🙂

Mindez a lebontás persze azért volt, hogy újra felállítsuk a medit. Több, mint egy hét is beletelt, hogy sikerült rávenni magam a dologra, mellesleg  megjött a jóidő is.

A héten csobbantunk minden nap, mert 27-30 fok körül melegedett fel a víz. Ez annak is köszönhető, hogy nem töltöttem meg annyira, mint a múltkor, hogy nyugodtan férjen bele esővíz is. 🙂 Elkerülve ezzel a szakadó esőben történő medencecsapolást. 🙂

Ha mindent összegzünk, és kiszámolom a kiadásokat, számba veszem a szívásokat, meg a röhögéseket, abszolút megérte. Bár a medence metafórikus pókerpartiját finaciális szempontból az Auchan és a Baumax nyerte, én azt mondom, jó kis parti volt.

Jövőre újra benevezek a medencepóker bajnokságra! 😀

És ezt mindképpen kipróbálom:

Az első medence projekt – mennyi az annyi?

Idén megvettük első, nagyméretűnek mondható medencénket. A nagyság persze a viszonyítási alapon múlik, mely nálunk a klasszikus, háromhurkás babapancsoló volt.

Előzetes mérlegelés folyamán számolgattam egy kicsit, hogyan is fog alakulni a költségvetés. Arra jutottam, hogy veszünk egy medencét nem túl drágán, melyben egész nyáron pancsolunk, és cserében elveszítünk egy kör alakú területet a fűből (na jó, zöld színű növényekkel benőtt zónából). Ez, akárhonnan is nézzük, kiváló biznisznek tűnik. Hülyének is megéri, ugyebár… 🙂

A havonta érkező, félmázsa akciós újságból tájékozódtam, hogy mi mennyi, és hogy mindenki jól néz ki és boldog, aki fürdik ezekben a medencékben. 🙂

Végülis a választás egy 3,05 méter átmérőjű, 76 cm magas, hurkás tetejű medencére esett, melyhez volt vízforgató is. Potom 12.000 Ft-ért.
Befogadóképessége 3,5 m3 víz, ami helyi árakon kb 2.000 Ft.

SZÁMOLÁS:
víz: 2.000
medence: 12.000
összesen: 14.000 Ft
Átlagosan heti 3 fürdés 10 hét alatt = 466 Ft/fürdés, ami ugye 2-3 fő esetén 150-200 Ft. Ez azért elég baráti.

Elgurultunk az Auchanba és beraktam a kosárba a választott dobozt. Tovább gurultam vele, és rögtön szemben találtam magam egy polccal, ahol mindenféle vegyszerek voltak a medencéhez. Wtf? Ez meg mi?
Leszólítottam egy, a vegyszerek között vadul válogató, magabiztos, jóltáplált férfiembert, hogy ugyan tudna-e segíteni nekem, hogy ezek mik, és mire valók? Szerencsémre ő nálam jobban értett a medencékhez, mert már évek óta van neki, és kitanulta a szakmát. Medenceszakember, MSZ.

Elmondta, hogy a KLÓR a legfontosabb, azt vegyek. De ne olcsót, mert az nem olyan jó. Aztán algaölő is kell, mert az is drága. 🙂
A látóteremben voltak a vízforgatóbetétek is, ezért megkérdeztem, hogy az kell-e? Válaszul a “nem árt cserélni havonta” választ kaptam.

A medence dobozáról leolvastam, hogy Nagy Ilona, azaz “I” típusú szűrőre lesz szükségem. A polcon kettes csomagolásban volt hasonló szűrő, “II” jelöléssel. Azért rákérdeztem, hogy ez jó-e az enyémbe, és MSZ azt mondta, igen. Vettem 2db Nagy Ilona “II” szűrőbetétet is, mert ugye I+I=II. Oh, yeah.

SZÁMOLÁS:
víz: 2.000
medence: 12.000
klórtabletta: 2.500
algaölő: 1.500
2 db II betét: 1.000
összesen: 19.000 Ft

Ezzel egy fürcsi: 633 Ft. Nem rossz.

Büszke medencetulajdonosként és MSZ jelöltként dicsekedtem a munkahelyemen az új szerzeményről. Mindenki tökre örült az örömömnek, ami jól esett nagyon. Végül az egyik kolléganőm mondta, hogy beszéljek a férjével, mert ő nagy MSZ. Megkerestem Tamást, akinek szintén eldicsekedtem az új medencéről, na pont eddig tartott a nagyarcoskodás. 😀

Tomi és köztem kb. ez a párbeszéd zajlott le:

Tomi: Vízforgató van a medencéhez?
Én: Van, még szép! 🙂
Tomi: Klórt vettél?
Én: Persze. 🙂 (Itt még nagyarc.)
Tomi: Granulátumot vagy tablettát?
Én: Tablettát. Miért?
Tomi: Az nem elég. A feltöltés után jobb, ha granulátumot teszel bele, mert gyorsabban oldódik. A tablettát inkább a klórszint fenntartásához szokták használni.
Én: Értem. Granulátum.
Tomi: Letakaró fóliát vettél?
Én: Nem. 😦
Tomi: Azt vegyél, mert belemegy minden a vízbe. És alá is kell fólia, azt vettél?
Én: Nem…
Tomi: Nem csak a klórszintet kell figyelni, hanem a PH-t is. Vízelemző készlet kell hozzá, azt is vegyél.
Én: OK.
Tomi: Meg PH szabályzó folyadékot.
Én: Jó.

A fenti dialóg eredményeképpen újabb kiadások elé néztem, de egy önjelölt MSZ-t nem állíthat meg semmi. 🙂

SZÁMOLÁS:
víz: 2.000
medence: 12.000
klórtabletta: 2.500
algaölő: 1.500
2 db II betét: 1.000 (Kiderült közben, hogy természetesen II. Nagy Ilona, nem azonos I. Nagy Ilona méreteivel, így 2 db II. Nagy Ilona betét eladó!)
2 db “I” betét: 1.000
gyorsklór: 1.600
ph csökkentő: 1.500
pelyhesítő: 1.500 (Nem a hóesés elősegítésére való, de állítólag kell ez is, úgyhogy vettem… 🙂 )
POOL test kit vízelemző szett: 3.000 (újonnan épült Bauhausból óccsón, mert a hörcsögös-madaras bót 6 ezerért adta)
alávaló 🙂 fólia: 2.800
összesen: 30.400 Ft

Egy pancsolás: 1.013 Ft. Ööööö. Ez van.

És akkor még sehol sem álltam, mert bár jól bevásároltam mindent, a medence felállításához még hozzá sem kezdtem. De ami késik, az késik. Végül június 22-dikén délután nekivágtam Sünikével a medenceállításnak.

Az első és legfontosabb szabály: ferde talajra nem állítunk medencét.
Tény: a kertünkben nincs vízszintes terület.
Közös metszet: Tessék figyelmenkívül hagyni minden figyelmeztetést, még azt is, amelyik a legnagyobb ábrával szerepel, óriási kereszttel áthúzva a dobozon. 😀

Kiválasztottuk a legnaposabb helyet, amely 3 méter távolságon úgy 10-12 cm (elhanyagolható) szintkülönbséget mutat, és a medencét az alávaló fóliára terítve tölteni kezdtük. Előtte azért a hurkát kölcsönpumpával felfújtuk, Süni lecsapott a pumpára, és hajszárítónak használta. 🙂

Feltöltöttük a jelzésig a pancsolászati terméket. A talajszint-különbség miatt vagy fél köbméter vízzel kevesebb ment bele, de nézzük a jó oldalát, az mínusz 250-300 forint a költségekből.

Konyhai mérleggel kiporcióztam a klórgranulátumot, kis tálkában feloldva a medibe öntögettem.

Másnap az őrületes hőség miatt minegy 30 fokra melegedett a víz, így csobbantunk is egyet, bár eléggé klórszagúak lettünk.

És akkor önjelölt MSZ-ként eljátszottam a miami helyszínelők, CSI, NCIS részletét: “Laborozunk!” felkiáltással leteszteltük a víz összetételét. Eredményül azt kaptunk, hogy a PH szint éppen jó, de a klórszint 1,5 mg/l, ami a megengedett felső határ másfélszerese. Tehát nem véletlen a bőrfeszülés és a klórszagú test. 🙂 Viszont beáztathatnám a fehér lepedőket és törölközőket mosás előtt… ez azért nem egy rossz alternatív felhasználás.

Az időjárás nem volt túl kegyes, így két hétig nem tudtunk fürdeni benne, de legalább a klór lebomolhatott. 🙂

Arra is ráeszméltem, hogy szükség van egy vízhőmérőre, és még annál is fontosabb, hogy beszerezzek egy klórtabletta tartó úszó nyavalyát. A vásárolt tablettatartót Süni megpakolta fűvel és homokkal, mire feleszméltem már az autókat hozta bele. Sikerült azért kimosni. 🙂

Az utóbbi 2 hétben szinte minden nap fürödtünk, és tökéletesen uraltuk a medence klór- és PH-szintjét, úgyhogy elégedett vagyok.
Mondjuk az elmúlt napok éjszakai, viharos esőzései okoztak némi izgalmat, hogy elborul a medence, mert ferde is és sok eső is esett bele. A 3 m3-es, klóros házfalmosást elkerülendő, éjjel kétszer is kimentem a szakadó esőben ereszteni a medencéből, és megtámasztottam egy kerti székkel a kritikus oldalt, befeszítettem a hurka alá. 🙂

Szóval egy hónapja áll, vagyis ferdül a medencénk, és oldalából még egy kerti szék is kiáll, de működik.

Jöjjön most az utolsó számolási adat a hőmérő és úszó micsoda + 1.500, valamint mínusz 0,5 köbméter víz – 300 azaz:
1.053 Ft/alkalom.

Megjegyzem, hogy a 32.000 Ft-ból majdnem kijön 20 alkalmas felnőtt bérlet a Dagályba, valamint a balatonlellei strand 2 felnőtt +1 gyermek 30 napi belépője.
Mindezzel együtt mégis az otthoni medencére szavazok, mert 10 méterre lenni a víztől, a tavalyi kopott fürdőruhában is és kócosan fürdeni egy ferdülő, kertiszékes mediben: megfizethetetlen.

Minden másra meg ott van a Mastercard… 😀

%d blogger ezt kedveli: