Archive for 2018. december

Egy tanulságos történet

Nagyon régen ért ez a bizonyos traumatikus, már-már borzongató élmény, és sok embernek elmeséltem már a sztorit, de itt a blogon még nem osztottam meg, pedig mindenkinek jó tanulsággal szolgálhat. Mikulás alkalmából szeretném most elmondani itt a blogon is.

img_1477-1

Úgy történt, hogy a Rákoskeresztúri Nagypostára kellett mennem egy ajánlott küldemény miatt.
Beléptem a postára úgy, ahogy mindig is szoktam, lábbal belöktem az ajtót, hogy ne kelljen megfognom a kilincset vagy inkább a korlátot, amit mindenki megfog.
Nagyon rossz érzéssel megnyomtam a sorszám kérő gombot, mert azt is mindenki megfogdossa.
Szóval életemet féltve beléptem a posta nagy, közös helységébe és vártam, hogy az én számomat csipogja a kijelző.
Eközben nézelődtem, figyeltem az embereket, akik kínosan kerülték a szemkontaktust bárkivel.
Csippant a kijelző, de sajnos nem az én számom volt az.
Egy 40 év körüli férfi ment az ablakhoz szintén ajánlott szelvénnyel a kezében. Az illetőn egy rettentő vékony anyagú, agyonmosott (valaha) fehér póló volt. Fekete vállpántos táskát hordott, melynek pántja keresztül futott jobb vállán és a pocakján, majd a csípője bal oldalán feszülő táskába torkollott. Ez sem mai darab volt. Egy khaki színű zsebes rövidnadrág, zokni és szandál volt rajta. Úgy nézett ki, mint aki negyven éve óvodás. Valami azonban különbözött a 3-6 éves korosztálytól. A férfi minden szabad testfelületét sűrű szőr borította, egyedül az arcán volt borotválva, mely a testével kontrasztban állt, és így még jobban hangsúlyozta, a maszatos SZTK szemüvegét.
A férfi átadta a szelvényt a postás hölgynek, aki felállt és hátra ment egy másik helyiségbe a küldeményekhez.
A férfi toporogni kezdett, egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, és közben fel-fel húzta a vállát és felemelte kissé a kezét úgy, mintha valakitől valami nyilvánvaló dolgot kérdezne, amire igenlő választ vár. De senki nem volt körülötte. A néni még sehol a levéllel.
A kijelző csippant, nem én jövök.
Ekkor a férfi belenyúlt dúsan burjánzó fülszőrzetébe és elkezdte tekergetni azt. Egy hirtelen mozdulattal kitépett egy-két szőrt, majd megszagolta. Láttam, ahogy nyugtázza a beszívott illatanyagot, majd ujjait megpödörve elszórta maga mellé a szálakat.
Miután visszatért figyelme a postára, sajnos észlelte, hogy a néni még mindig sehol. Húzogatni kezdte a vállát újfent mintha kérdezne, aztán jobbra-balra ingázni kezdett.
A várakozás stresszében nem bírta sokáig, ezért felcsapta kerek, szőrös pocakján a zéró anyagú pólót, és belefúrta vastag ujjait a köldökében növő szőrökbe. Pödörgette, tekergette majd egy hirtelen mozdulattal néhányat kitépett. Látszott a rutin a mozdulataiban. Felemelte a friss árut, megszagolta. Arcán újra látszott, hogy igen, ez is ismerős. Majd elszórta ugyanazzal a kézmozdulattal a szőröket a posta padlójára.
Ekkor én már egészen kellemetlenül éreztem magam, főleg a gyomrom környékén volt egy kisebb ciklon kialakulóban, úgyhogy próbáltam a középen elhelyezkedő kekszes-kávés polcon legeltetni a szemem, hátha jobb ez nekem, mint emberünket nézni.
De milyen vagyok… hát nem újra azon kaptam magam, hogy a szemüveges Chewbakkát figyelem? Mazochista vonások. 😀
Sajnos és tényleg nagyon sajnos a postás néni még mindig sehol se volt a levéllel.
A férfi a szokásos vállhúzogatásokkal próbálta enyhíteni szorongását, hogy túl sokat kell várnia ennyi ember között.
Én ekkor észbe kaptam, hogy már megint őt figyelem, ezért tudatosan elkezdtem nézelődni a mennyezet irányába, a felszerelt lámpákat figyeltem.
Mondogattam, ne nézz oda, ne nézz oda….
Odanéztem.
Emberünk jobb keze benne volt a fenekében és egyértelműen egy seggszőrt tépett ki, mikor rápillantottam. Nem tudtam elnézni a döbbentségtől.
A férfi kivette kezét a hátsójából, és felemelte a frissen szedett seggszőrt az orrához. Figyeltem az arcát. Mélyet szippantott, ismerős szag, minden rendben.
Eztán elhintette az ismerős szagú seggszőreit a földre.
Ekkor jelent meg a pultjához siető postás néni, mire emberünk közelebb lépett a pulthoz.
A néni mosolyogva visszaült a helyére, és a férfi elé tette az aláírandó papírt.

Ekkor Chewbakka megragadta jobb kezével a kitett tollat és alávéste a papírokat, majd egy rövid köszönöm és bólintás után elhagyta a postát.

Másra sem tudtam nézni, csak a kitett tollra.

Ekkor hívták a számomat, szerencsére másik ablakhoz, és sikerült kikerülnöm a szőrökkel szennyezett aknamezőt is.
Idegesen kutattam a táskámban, hogy találjak egy tollat az aláíráshoz, de nem volt nálam.
Úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúristen.
Az én ablakomnál lévő postás néni odanyújtotta nekem a saját tollát, amit pár másodperces vonakododás és magammal vívott harc után, elfogadtam, és én is alávéstem a papíromat. Hazaérve azonnal kezet mostam, többször.

Soha nem felejtem el ezt a napot.
Azóta mindig van minimum egy toll a táskámban. 🙂

A TOLL LEGYEN VELETEK!

Boldog Mikulást! 😀

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: