Soha. Ne. Főzz.

Valamikor régebben facebookon olvastam, hogy mi a tiszta konyha titka:

SOHA. NE. FŐZZ.

Tulajdonképpen tök igaz. 🙂

Ezért az elmúlt időszakban próbáltam minél inkább ehhez tartani magam. Úgy alakítottam a dolgokat, hogy kizárólag turbógyors kajákat készítettem, ha mégis valami melegre vágytunk hétvégén. Hétköznap pedig általában rendeltünk egész finom dobozkaját. Mivel ez az üzemmód bevált, így maradunk is ennél a dolognál. 🙂

És ami motivál ezen életmód továbbvitelében az az, hogy FELÚJÍTOTTAM A KONYHÁNKAT!!!! Ojeee.

Már nagyon régóta szerettem volna változtatni, de valahogy hol idő, hol energia, hol kedv vagy az igazi ihlet hiányzott hozzá. Most azonban szerencsés csillagegyüttállások alatt júliusban és augusztusban minden összejött.

Nagyon sok pinterest.com-on eltöltött idő és Property Brothers tvműsor megnézése után megtaláltam azt a konyhai stílust, ami nekem nagyon tetszik. Aki ismer tudja, hogy általában nem vagyok az a költekezős típus. Bár egy-két kivétel azért akad, például partikellékhülyeségben jó vagyok. Amin sírva lehet röhögni, arra hajlandó vagyok költeni, így kapott Joci szülinapjára egy plüss kaki emojit. 😀 Illetve a Makita szó elhangzása kissé zavarba hoz, a szívem egy csücskében Makita műhely lenne. 🙂

Szóval szempont volt a költségvetés alacsonyan tartása, melyet úgy értünk el, hogy a lehető legtöbb dolgot mi magunk végeztünk.

A konyhafelújítás első lépése az volt, hogy pinteresten összegyűjtöttem azokat a képeket, amik a leendő konyha stílusát tükrözték. Joci szkeptikus volt, mikor csak annyit mondtam, hogy az új konyha szürke lesz. Utólag elmondta, hogy a lelkes tekintetemet látva nem mondta, hogy szerinte hülyeség, inkább bízott abban, hogy kialszom másnapra a fejemből ezt az elvetemült ötletet, mint a fejfájást. De ez nem történt meg. 😀 Viszont Jocit elnyomva, belecsaptam a festékválasztásba.

Megígértem az ikerszomszédunknak, hogy nem vágatok ablakot a nappalijukra. 😀

Annyi színkártyát hordtam haza, hogy az már elég beteges. Mindenhol különböző szürkék voltak felsorakoztatva. Joci szerint #mindegyforma. 😀 Szelfiztem is a színkártyákkal, mert a nappaliban minden bútorral, fallal fotóztam. És végül megnéztem, hogy hozzám megy-e. Mondom, hogy beteges… 😀

Barátnők és kolléganők véleményének kikérése után végül egy barnásszürke mellett döntöttem.

A festéket a Bauhausban vettem meg. A választás egy vizesbázisú 2 in 1, selyemfényű zománcra esett, melyet csak a Bauhaus forgalmaz (Swingcolor). Szerencsére Dulux színkártyáról is tudták a kiválasztott színt keverni.

Nekiláttam festeni, hengerrel festettem, hogy kb egyenletes legyen a festett felület. (Szivacshengerrel és plüsshengerrel, de az utóbbi jobban bevált.)

Persze mielőtt nekiálltam, utolsó pillanatban lőttem pár fotót a 13 éves ikeakonyhánkról, ami elég kupis, de hát ezt már ráfogom a felújításra! 😀

Szóval innen indultunk. És teltek a napok, hetek én csak festettem és festettem. Aliexpressen találtam meg a szerelemfogantyúimat, így meg is rendeltem őket kb a festés elkezdésével egy időben. Innentől kezdve amíg a festett szekrények és ajtók száradtak a nappali közepén, folyamatosan figyeltem a fogantyúk mozgását a nagyvilágban. Így történt az, hogy négy hosszú hét után az Aliexpress applikációjából tudtam meg, hogy benne lesz az ajánlott értesítő a postaládánkban. 🙂

A festés amúgy nagyon látványos volt, de valahogy mégis nehéz volt elképzelni a kívánt végeredményt. Belekerültem egy kétségekkel teli hullámba, majd tovább a “mosmáúgyismindegy” állapotba. Már Joci bíztatott, hogy jó lesz ez! 😀

A véghajrában, mikor márcsak pár ajtó volt sárgult bükk színű, akkor vettem észre, hogy az ikeás zsanérokon van egy gyorsleoldó, én barom, meg az összeset lecsavaroztam! 😀 Ott álltam, és nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. 😀

Majd legközelebb hasznosítom ezt a tudást. Vagy majd az is, aki ezt olvassa. 😉

Az inspirációs képek között szerepel egy ládás is. Megihletett, ezért elkészítettem a saját verziómat. A Grand-Ács Kft-től rendeltem kiváló faanyagot, és a karcsúsító konyha című szakácskönyv adta a derékszöget. 😅

A következő munkálat a csempe megújítása volt. Csak annyi volt a bajom ezzel a burkolattal, hogy olyan ocsmány hússzínű, mint a padlónk. Amúgy tökéletesen van felburkolva, barátságos, nem túl figyelemfelkeltő. Az új dizájn valamiféle fehéret kívánt, így rávettem magam a csempefestésre.

Azt olvastam róla, hogy nem annyira tartós megoldás, azért előfordul a sérülés, de javítható. Én meg szeretem is, ha van egy kis ez-az, amit javítani kell, főleg, ha festés! 🙂

Mérlegelve a pro-kat és kontrákat, belevágtam. 2 réteg hídképző alapozó (Harzo T-16) után 2 réteg bauhausos radiátorfestékkel kentem le a csempét. Azért ezt választottam, mert ez legalább bírja 180 fokig a főzőlap közelében is.

A szín végül a hófehér lett.

Hibát itt is vétettem, mert körbemaszkoltam a kapcsolókat. Amikor lehúztam a szalagot, vitte a festéket is magával a csempéről. Egyből javítani kellett, szóval már azt is tudom, hogy ez is megy. 🙂

A régi konyha hangulata kezdett eltűnni, de az új még mindig nem látszott. A legnagyobb változást a munkapult cseréje hozta, melyhez már Joci nyers erejét ajánlotta fel, mint segédmunkás. Joci bizonytalankodott a csereprojekt sikerében, ezért megkérdezte, hogy ne hívjunk-e ugyan egy embert, aki ÉRT hozzá?

Asszem, 13 éves házasságunk mélypontjára sodort ezzel, majd miután közöltem, hogy ide aztán biztos nem jön senki, aki ÉRT hozzá, duzzogtam és legalább egy óráig megsértődtem! 😂

Barátnőimnek azonnal elküldtem a fenti szitut, hogy érted? Aki ÉRT hozzá!!!!??? Csak annyi válasz jött:

“Joci még él????” 😂😂😂

Szóval be tudom lőni, hogy mire vagyok képes a meglévő szerszámkészletemmel, a munkapult cseréje tűréshatáron belül van. Azonban a munkapult ára miatt, amin annyira nem tud az ember spórolni, inkább szakemberekkel vágattam le és ki a pultot.

Megkértem az Asztalosok Boltját, hogy készítsék el nekem a méretek alapján. Mert ők kedvesek, segítőkészek, precízek, korrektek van asztali körfűrészük (sose azt kapok karácsonyra, pedig… 🙂 ) és ÉRTENEK hozzá. 😀

Mikor Jocival együtt szerelünk valamit, általában kis idő elteltével röhögéstől kezdünk fuldokolni. Most is így történt. Kiemeltük az egyik munkapultot, és elkezdtük kivinni a konyhából. Mivel minden cucc a földön volt, amit épp egy-egy munkálat miatt kipakoltunk a szekrényekből, nyilvánvaló volt, hogy valamelyikünk vagy belelép egy lábosba, vagy átesik rajta munkapultostul. Hát majdnem! A hanghatás megvolt, ugyanis Joci elkezdett maga előtt rugdosni egy kisebb toronynyi zománcozott lábast, melyről emiatt lehullottak a fedők. Minden lépésnél egyre durvább zörgéssel haladunk a konyhapulttal, közben persze annyira röhögtünk, hogy alig bírtunk levegőt venni. De sikerült kivinni a nappali közepébe. Kellett egy pár perc, hogy kipihenjük a nevetést. 😂

A főzőlap és a mosogató átszerelésétől kicsit paráztam, de flottul ment. Joci segített szilózni is, de kijelentette, hogy azért ez még segédmunka kategória.

Pont aznap érkeztek a fogantyúk, mikor a munkapult elkészült, nem is tudtam mitől legyek boldogabb!

A sok munka megérte, meghozta a gyümölcsét. Szeretném bemutatni a régi új konyhámat. #öröm #bódottá

A konyha azért ilyen szép rendes, mert a kupi az étkezőben illetve a nappali közepén volt ízlésesen kialakítva. #valaholkelllegyenkupi

Stílusról vitatkozni nyilván nem érdemes. Nekünk tetszik.

Még van pár apróbb munka, javítás hátra, de már üzemképes a konyha. És hogy mennyire nem sikerül tartani a “Soha.Ne.Főzz.” elvet, elmondom, ma kolbászt sütöttünk seprenyőben ebédre. 😂

Reklámok

5 hozzászólás

  1. Posted by Norbi on 2018. augusztus 15. at 09:47

    Klassz

    Válasz

  2. Ez elég kellemes így. Egy tanács: festőszalag mentén szikével át kell vágni a festékréteget, úgy nem téped fel, amikor húzod le a szalagot. Én is saját tapasztalatból tudom.

    Válasz

  3. Szép lett! 🙂

    Válasz

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! :D

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: