Süni első űrruhája

Űrhajós jelmez készítésének alternatív változata.

Nos, a (Barbie)babaruhás varrási tapasztalatok alapján neki mertem állni a kisfiam, Süni farsangi jelmezének is.

Alapvetően csillagászati és gépészeti érdeklődésű Sünikémnél nem volt kérdés az, hogy űrhajós lesz… És hogy a farsangon is az szeretne lenni… 😀

Körbenéztem a neten, hogy milyen ötletek vannak, amiből meríthetnék. Nem csalódtam, sőt! Ez a videó teljesen meggyőzött arról, hogy meg kell csinálnom a gyereknek a jelmezt. Így készült tehát a sisak:

Annyi változtatással, hogy nem ragasztót használtam, hanem lisztes-cukros vizet, és nem lett végül “üveg” a sisakon. Természetesen készült oxigénpalackot tartalmazó hátizsák is, de biztos, ami biztos, hadd lélegezzen az a kölök. 😀

Ilyen lett a mi sisakunk:

Kollégám, Laci segített a Bauhausban vásárolt, ledes lámpák fényét beállítani (Csak ellenállás kérdése! – mondta Laci), és a sisakra rögzíteni őket.

Maga az űrruha teljesen saját készítésű. Szabászati szempontból is. 🙂

Egy kis, 17. kerületi méteráru boltban találtam maradék, visszabontott pamutszerű anyagdarabokat. Ebből választottam az űrruhához is: egy egykor szellempalástként üzemelő fehér anyagot szemlyukakkal, és egy kék anyagot a plecsnikhez, csíkokhoz.

Mivel varrógépem még nem volt, így kézzel estem neki a rám váró feladatnak. Szabást nem tanultam. Röhögni szabad.

Úgy nézem, elég lesz az anyag. (Alul a gyerek.)

Körberajzolás. (Felül a gyerek)

Papírvágó ollóval is tudok.

Csak egy kicsit görbe.

Összevarrva nagyjából.

Gumírozott végekkel, cipzárral, kék nyakkal.

Ki mondta, hogy nem lehet zsákvarró tűvel és varrógépcérnával hímezni?

Ruha NASA logóval, névtáblával, amerikai zászlóval és sisakkal.

Ez már majdnem kész, de hogy engedhetném ki a gyereket az űrbe csizma, kesztyű, sál, sapka nélkül? Sehogy. Újabb körberajzolással kesztyű is készült, kissé szűkös, de pont jó. 🙂

A Zűrcsizma úgy készült, hogy ne csússzon. Fontos követelmény ez az űrben, meg az oviban. Volt otthon 2 cm vastag szivacsom, így ez lett az alap. Erre öltögettem rá a fehér és kék anyagot. Szivacsot varrni külön élmény… 🙂 Talpa nem volt, csak egy gumiszalag, amivel rá tudtam fogatni az ovis szandira.

Végül a létfontosságú, háti felszerelés készült el, pontosan a farsang előtti órákban. Ezért volt az, hogy Süni enyhe technokol szagot húzott maga után… 🙂 Kellett egy sportcipős doboz, némi szivacs és fehér anyag és természetesen fehér lap. Én szerencsére tudtam A4-es és A3-as méretben is nyomtatni, de rajzolva is jó lehet.

A teljes jelmez február 8-dikára lett meg, és január 18-án kezdtük a munkálatokat a lufival és a sisakkal. Kissé megfáradtam a végére, de megérte. 🙂

Űrsétára készen, de kilövés előtt benéztünk az ovis farsangra is.

A fenti jelmez költségei nekem:

– anyagok és zipzár – 1.250,-
– két lámpa: 1.800,-
– 1 új cérna: 300,-
– fehér lap, cipősdoboz, szivacs, lufi volt itthon

Reklámok

25 hozzászólás

  1. tutti ügyes vagy:)

    Válasz

  2. Posted by csakBea on 2013. március 2. at 19:58

    Nagyon szuper lett! Megnyertétek a jelmezversenyt? (Vagy oviban még nincs verseny?)
    Nekem ez volt életem fő műve: https://picasaweb.google.com/metikus/Alkotasok#5423350872755275490
    Nagyon készültem, hogy megnyeri a gyerek a jelmezversenyt, de a verseny napján megbetegedett és nem ment suliba 😦

    Válasz

  3. Posted by csakBea on 2013. március 3. at 18:30

    Az a helyzet, hogy engem jobban bántott a dolog. Még fűrészelnem is kellett! A gyerek örült, hogy nem kellett suliba menni…(Az osztályban már volt farsang külön, a verseny a nagy iskolai buliban lett volna)

    Válasz

  4. Hát ez nem semmi!!! Minden elismerésem! Komolyan.

    Válasz

  5. Ez állati jó! Megérte a munka.

    Válasz

  6. Posted by Daróczi-Mudri Mária on 2015. február 7. at 12:49

    Kedves Hobbikertész!
    Nagyon tetszik az űrhajós jelmezed, esetleg megvan még? A kisfiamnak csakis űrhajós hajlandó lenni a farsangon és nem találok neki való, igényes jelmezt, az elkészítésére pedig már nagyon kevés az idő (február 13-án lesz a farsang). Egyszóval megvenném a jelmezt, ha a méretek nagyjából stimmelnek (a kisfiam 6,5 éves).
    Előre is köszönöm gyors válaszodat.

    Válasz

    • Szia Mária!
      Te vagy az elsô, aki rajtunk kívül megtudhatod, hogy betegségek és lustaság okán idén is ûrhajós lesz Süni. 🙂
      Az iskolában még nem lőttük el a jelmezt. Így sajnos nem tudom odaadni.
      Esetleg gyorsan elkészíthető jelmeznek ajánlanék kartondobozból elkészíthető robotjelmezt. Kell egy kartondoboz a testnek, amire fej- és karlyukak. Bevonhatod alufóliával. Esetleg dobozfejet is csinálhatsz. Lehet kapni elemes ledes cuccokat, egy kis világitó vezerlőpanelt is rá lehet applikálni a robot pocakjára. Gomboknak fel lehet ragasztani petpalack kupakokat is! Annyira megtetszett most az ötlet, hogy jövőre megjátszom. 😀

      Válasz

  7. Nagyon király ez a jelmez!!! Szuperanya vagy!

    Válasz

  8. Posted by imo on 2016. január 13. at 07:11

    Kedves Hobbikertész! Kisfiam űrhajós szeretne lenni farsangkor. Megvehetnénk a jelmezeteket? Vagy kikölcsönöznénk, nagyon vigyáznánk rá. 116.os méretet hord a fiam. Köszönöm szépen a segítséget. imopeter@freemail.hu

    Válasz

    • Kedves tőled, de azóta többször megtoldottam a lábát a ruhának és imádja a kezeslábast. Kissé megviselt és már nincs meg az összes darabja. De biztos tudtok sisakot es háti dobozt csinálni ti is, nem bonyolult! 😉

      Válasz

  9. Posted by BogTam80 on 2016. január 27. at 09:49

    Kedves Hobbikertész!
    Úgy döntöttünk mi is belevágunk az űrhajózásba, mivel a sisak (és a hátizsák is majd…) elkészítése apa dolga lesz, ezért gondoltam kérek némi segítséget:
    1: van arra valami infó, hogy mekkora lufival érdemes nekikezdeni?
    2: a különféle csiriz-recepteknél rengeteg infóval találkoztam, ami a “rétegezést” illeti. A Tiéteken hány réteg van?
    Előre is köszi a segítséget!

    Válasz

    • Szia! A lufi legyen inkabb nagyobb, hiszen be kell ferjen a buksi alulrol. Mindent ugy csinaltam, ahogy a videon van, amit belinkeltem. 🙂 sok sikert! 🙂 fotot kuldhettek! 🙂

      Válasz

      • Kedves Hobbikertész!
        Kicsit megkésve ugyan, de pótolni szerettem volna a “tartozásomat”, íme 2 kép az elkészült jelmezről (hát nem kis meló volt, de megérte, messze a legjobb jelmez volt az ovis farsangon :D, ha másért nem, hát azért, mert nem boltban vásárolt tucatjelmez volt).

        https://goo.gl/photos/M4WrisVo3RYw63Va6

        … végezetül még annyit: én mindenkit arra bíztatok, ha elhatározta magát, VÁGJON BELE! Ha nekem – aki aztán nem egy műszaki zseni – sikerült a sisakot, meg a hátizsákot megcsinálni, akkor MINDENKINEK sikerül 🙂 A ruha, meg a csizma már Feleségem szakértelmét dícséri 🙂

        Válasz

        • Ó! Te jó ég! Nagyon szuperklasszmenôség!!!! 🙂 köszi a visszajelzést! Szuperek vagytok! Feldobtatok nagyon! Hajrá mindenki! Készítsetek jelmezt! 🙂

    • Ja, nem tudom, de sok reteg ujsagpapir. 4-5 reteg.

      Válasz

      • és a rétegek felrakása között mennyi idő telt el? mert sok olyan recepttel találkoztam, hogy 1 nap 1 réteg, következő nap a következő, és így tovább… és akkor potom 1 hétig készült a sisak 🙂

        Válasz

        • Nem emlekszem pontosan, de ahogy ismerem magam max 2 adagban nyomtam a trutyizást. Első adag 3-4 réteg újságpapír, utána másnap a fehér. Azt a receptet használtam a csirízhez, amit belinkeltem.

        • Hát belevágtunk… az első réteg már “fent van”, amit még nem látok át: ez a “trutyi” valaha “kiszárad” majd? Mert ahogy ez kinéz, ebben én eléggé kételkedek (a Kärcher-nek van valami nagynyomású szárítógépe? :D)
          Nálad mennyi ideig, és hogy száradt a cucc?

        • Hat nem igazan emlekszem… Sutoben is szaritottam egy kicsit nyitott ajtoval… A videot megnezted?

  10. Kedves Hobbikertész!
    Lehet, hogy az előző üzenetem eltűnt 🙂
    Mivel mi is belevágunk az űrhajózásba, a sisak, és majd a hátizsák apa reszortja lesz, előbbivel kapcsolatban lennének praktikussági kérdéseim:
    1: mekkora lufival érdemes nekiállni? 7 éves a fiam, 122-es ruhákat hord, a fejének az átmérője (a füleinél mérve 🙂 ) 51-52 cm.
    2: rengeteg csiriz-receptet találtam a neten, és ahányféle, annyiféle verzió van a rétegezésre, meg úgy kb mindenre. Te hány réteget használtál ? Ha többet, 1-1 réteg között hagytál 1 nap “száradási” időt?

    Előre is köszönöm!

    Válasz

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT! :D

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: