Archive for 2011. január

Én még a télifagyit se szeretem…

Valahogy a telet sose sikerült megkedvelnem az elmúlt évek során.

Ifjúkorom két térdkalács-kiugrós kalandja is télen történt. Ebből az egyik egy gimis szervezésű, szlovákiai sítábor első síelős napjának 10. percében, a bemelegítés közben történt. Ez így összességében is égő, de hogy azt sem mondhatom el, hogy egyszerre 2 léc volt a lábon, az végképp szánalmas. A lelki törést pedig az okozta, hogy az egyhetes sítábor összes többi napján a Beethoven 2. borzalmas családi filmet kellett néznem. Persze még ezt sem tudtam “kiélvezni“, mert az antibiotikum, amit akkor szedtem, allergiás reakciót váltott ki nálam. Így hámló, vörös foltokkal a bőrömön, fulladozva, részleges térdinszalag-szakadással a lábamban, nyáladzó bernáthegyit nézve az a tény sem vígasztalt , hogy a sífelvonó bérlet ára a zsebemben maradt. 🙂
Szóval ezért sem szeretem a telet.

Eseménytelennek azért nem mondható az idei telünk, bár most nem törtem autót, mint tavaly. (Mindig azt szoktam mondani, hogy “Én csak akkor töröm össze az autót, ha nagyon muszáj.” 🙂 )

Sünike elérte azt a kort, amikor a karácsonyt már igazán tudja élvezni, bár van némi fogalomzavar a Télapó-Jézuska-rénszarvasos szán vagy Coca-Cola kamion vonalon.
Azért megtettünk mindent, hogy a karácsony meghitt hangulatban teljen, még mikulásvirágot is vettem, ugye… 🙂

Szerintem az erdőgazdálkodáshoz szorosan kapcsolódó fenyőfavásárlás/karácsonyfaállítás témakör is a kertészeti élmények közé tartozik. És tényleg van olyan ember – nem is kevés -, aki csupán ilyenkor lép be, évente egyszer egy “Kertészet” táblával megjelölt helyre. Vagy ilyenkor sem.
Én mégis azt mondom, hogy a fenyőnek a kertben, ill az erdőben van a helye – no, persze a kocsik visszapillantó tükrére akasztott, himbálózó, illatozó, zacskós példányok kivételt képeznek – , így a karácsonyfánk mindig egy jól bevált, kínai műmicsoda.
A “Hogyan gyantázzuk össze magunkat és a lakást 30 perc alatt, miközben baltával felhasítjuk az ujjunkat és összevérezzük a kanapét” eseményt meghagynám másoknak. 🙂

A műfánk fajtája igen nehezen állapítható meg. Tűleveleit tekintve nordmann, luc-, és ismeretlen fajtákra hajadzik némi műharmat tupírral. Szagra kínai, gázolajszállító konténerhajó érzik ki. A műlevele hullik, törzsszerkezete ferde, mint az igazinak, de “a miénk”. (Pont annyira, mint a Suzukiamiautónk.)
Egyik évben vettem fenyőágat, hogy elnyomjam a frissen vásárolt műfenyő szagát. A misszió félig sikerült, ugyanis sikerült méregdrágán fenyőágat vennem, nordnamm fajtájút, aminek nincs fenyőillata. Azóta hanyagoltam ezt a témát. (Fenyőillatú wc sprayvel kellett volna lefújnom? Na mindegy.)

A lényeg, hogy komoly fizikai megpróbáltatás egy 3,5 éves gyermek segítségével a műkarácsonyfa szakszerű felállítása és díszítése. A projekt befejezését csupán az gyorsította, hogy a rendelkezésre álló díszek száma az idő előrehaladtával csökkent. Süni elhordott néhány díszt, amit a mai napig nem találtam meg. (Bocs, a csengő pár napja meglett az ágya mögött! De a Jézuska csak kopogni tudott…) Illetve volt egy-két áldozat is, őket megtaláltam, és kukába helyeztem.


A bontás hasonló élvezeteket nyújtott, bár akkor Sünike a fel nem használt díszeket pakolta ki a dobozok aljáról.
Szóval, nálunk ez egy komoly program a téli hónapokban, ami igencsak kivett az erőmből.

A másik említésre méltó kertészeti élményszerzés a hagyományos növénytéliesítés, mindenféle vágó- és szúróeszköz mellőzésével.

Gondolati síkon végignézve egy szokványos, authentikus muskátlitéliesítés nem olyan nehéz. Természetesen itt már nem számolhatok be a futómuskátlikról, mert azokat egy másik stílusban téliesítettem, mindörökre.

Szóval bevallom, hogy azért csaknem hagy nyugodni az, hogy másoknak miért, nekem meg miért nem sikerül a muskátli és egyéb növények téliesítése? Pedig próbálkoztam mindennel… (Mondjuk 2009 telén kinn hagytam a muskátlikat a kertben, amik tavaszra rárohadtak a betonra. Ööö, nem vált be.)

Sunnyogó, blogra nem posztoló üzemmódban kiválasztottam néhány teleltetésre váró növényt, és nekivágtam a lehetetlennek tűnő küldetésnek.
A résztvevők között volt néhány kannavirág, kettő parasztmuskátli, egy citrommuskátli, egy vaníliavirág és egy sétányrózsa.

Alapvető tapasztalatok, melyeket így, féltávon ki merek jelenteni, a következőek:

  • A 1 köbcentiméter nedves virágföldből 10 szúnyoglárva simán megél.
  • Több cserépnyi, nedves virágföld még a garázsban is büdös.
  • Mindig ott van hely a téliesítésre, ahol kevés vagy egyáltalán nincs fény.
  • A téliesítést kívánó növényeknek sajnos kell fény, különben baromi rondák lesznek.

 

  • 3 hét kimaradás a locsolásban és 50 szúnyoggal kevesebb van a falon, viszont a citrommuskátli ropogós barna mindenütt (Nyugodjon békében).

  • Megállapítható a muskátlik, a sétányrózsa és a vaníliavirág közeli rokonsága a snidlinghagymával, ugyanis hosszú, világoszöld, véget nem érő nyúlánkokból áll az összes virágom. Kisnövényhatározóval már rég nem azonosítható állapotban vannak. 🙂

És ahogy említettem, kocsit nem törtem az idén, de valami mégis tört, és nem is kicsit.
Beugrott a TNT egyik számából egy sor: “Ropog a hó a talpam alatt…”

Jelen esetben sajnos nem a hó vagy a jég ropogott hangosan, hanem a hó alatt megbújó, kültéri járólap a kocsibeállón. És mindezt akkor konstatálod, mikor hólapátolás közben gyanakodni kezdesz. “Úgy rémlik, mintha zöldes színű járólapunk lett volna, nem pedig szürke bordázott, ami megszólalásig hasonlít a csemperagasztóhoz…” Aztán felpillantasz az éppen eldobott hókupacra, és tudatosul, hogy a rózsák között landolt a kocsibeálló burkolata puzzle-szerű kivitelben. Arra azért figyelek ezután, hogy onnan ne gyúrjak hógolyót a családi dobálózáshoz… 🙂

Ennyit az idei télről röviden. Ezek után azt már el sem tudom mesélni, hogy hogy néz ki a járólap darabokkal lebombázott krizantém, amit egyik éjjel ültettem… 🙂

Pozitív zárszóként a következő eredményeket tudom felmutatni:

  • már kértek tőlem tanácsot faválasztás témakörben, hö.
  • virágzik az általam gondozott agglegénypálma az irodában, hö-hö.
  • szakmailag felhőkarcolói magasságokba nem emelkedő blogom olvasói között már erdőmérnököt is köszönthetünk, hö-hö-hö. 😀
%d blogger ezt kedveli: