Kerítésépítés avagy a covid-19 mellékhatásai

Idén, 15 év jószomszédi viszony után az ikerszomszédaink elköltöztek. (Nekem mindig a jószomszédi iszony kifejezés jut az eszembe, amióta SzomszédJudit ajánlotta a hasonló című filmet 😀 )

A 15 év alatt sok emléket gyűjtöttünk össze, ennek ékes mementója a kert közepén álló hársfa, melyet szomszédJudittal fuvaroztunk haza a Zöld Király Kertészetből úgy, hogy a kocsi fullon volt virággal, gyerekkel, őrült hobbikertészekkel. A hársfa keresztben a kocsi belsejében, lombja kilógott a hátsó ablakon… 😀

Természetesen megindult a parázás, hogy kik költöznek mellénk, és ez eléggé beindította bennem a kerítésépítő géneket. Ráadásul berobbant a covid is, ami több otthon töltött időt jelentett és még nagyobb távolságtartást.

Elkezdtem nézelődni a kész kerítéspanelek között, de hamar rájöttem, hogy annyi pénzből, amiből egy ilyen kerítés kijönne, már akár jót is lehetne csinálni. És fene a fajtámat, de általában olyan tetszik, ami készen nem kapható. 15 méteres szakaszról volt szó, mely a leendő ikerszomszéd kertjét választja el tőlünk.

Innen indultunk. Vagyis itt már állnak az oszlopok.

A család szemszögéből bambulásnak tűnő tevékenységem alatt megannyi megoldást gondoltam végig, mit hogyan kellene. Végül megszültem a végleges verziót.

Fontos szempont volt, hogy nem akartam csavarokat látni. Vízszintes lécecket szerettem volna, amik nem csak díszek, hanem bírják a súlyt is. Szeretnék rá mindenféle csodás növényt futtatni. A kerítést fából készítettem, mert erős vonzódásom van a természetes dolgokhoz.

Elmentem hát a Bauhausba és úgy megcuccoltam a kis autómat faanyaggal, ha sírni tudott volna, akkor ordítva jöttünk volna haza. Nekiestem hát a lazúrozásnak, csiszolásnak. Mint amatőr barkácsoló mindent kézzel végeztem, mert gépeim nem nagyon vannak a csiszoláshoz. Aztán 48  darab 2,5 méteres léc után elmentem és vettem egy gyalut. Nagyon jó döntés volt. Na, de ne ugorjunk ennyire előre, ugyanis a 48 lécből 2 kerítéselemet állítottam össze, amihez 3 faoszlopot kellett felállítanom.

(Fontos adalék, hogy Joci hangosan olvasott fel nekem egy index cikk címet, mely valami ilyesmi volt: Az otthon barkácsolók miatt megnőtt az ujjamputációs esetek száma. Én csak annyit gondoltam erről, hogy a sok lúzer…)

És amikor az utolsó oszloptartót vertem le, a második szomszédból átkiabált valaki. Ki kopácsol? – hangzott a kérdés. Én vagyok! Lilla – válaszoltam. Majd hozzátettem: Mindjárt végzek!

Ekkor hatalmas erővel meglendítettem a gumikalapácsot, és tiszta erőből határozott ütést mértem a rossz helyre pozícionált, bal hüvelykujjamra. És éreztem, hogy végeztem. 😀

(A lúzerek száma eggyel nőtt.)

Kiszállt a vér az arcomból, ahogy láttam a kilapított ujjam lila körömmel és az oldalán némi vérrel. Csendesen lepihentem a hársfa alatt, ott vergődtem pár percig, majd elhatároztam, hogy bemegyek és lemosom a lapított ujjam. Nagy tervek voltak ezek, nem olyan jól végiggondoltak, mint a kerítésé. A szenvedésem következő helyszíne a bejárat előtti lépcső lett, ahol újra a földre vágyott a testem, hát engedtem és fetrengtem újra egy pár percet. Jocinak már csak akkor szóltam, mikor már lemostam az ujjam és a lakásban is kifetrengtem magam. Ő átszellemülten orosz hekkerekkel harcolt a világhálón, szóval neki is megvolt a saját baja.

Némi hezitálás és helyzetelemzés után megbeszéltük, hogy nem kell a sürgősségi, mert vírus is van, meg egy lila körömmel mindenkit hamarabb ellátnak, mint engem. Oké, nyilván fájt, de hát szültem én már gyereket is, az szarabb volt. Nos, összeszedtem magam és befejeztem a kerítés oszlopainak leverését és rögzítését. Közben azért elmormoltam pár káromkodást.

Egy végignyüszített éjszaka után mégis elmentünk a 17. kerületi sebészetre, ahol kiderült, hogy szép, precíz, csontszilánk nélküli, 1 cm-es törés van az ujjam utolsó percében. Kaptam egy alumínium rögzítést, és kicsit leálltam a kalapáccsal és a fúróval. Na, de a lazúrozás simán ment így is. 🙂

Ahogy az ujjam egyre jobban lett, egyre jobban haladtam én is a panelekkel. Ekkor jött képbe a fent említett gyalu. Elmentem a Bauhausba csiszológépért, de gyaluval jöttem haza. 🙂 Az Obiból rendelt 4 méteres léceket le kellett gyalulni. Erre egyetlen alkalmas hely volt a kertben, a magaságyás széle. Hát lett is ne mulass! 😀

Joci kijött a kertbe, és azt kérdezte: Úristen, mi van itt? Én körbenéztem, és nem láttam semmi különöset. 😀

Az utolsó elemhez le kellett még gyalulnom 5 lécet. Persze a legnagyobb szélben toltam le a fadarabokat, aminek lett egy igen látványos hozománya. Mindenem teleszállt faforgáccsal. Megálltam a kert közepén és elkezdtem kibontani a hajam, majd erős fejrázások közepette előadtam egy korpa elleni sampon reklámban a sampon előtti állapotot. Mondjuk annyi benne a kár, hogy nekem nem fizettek érte, hogy korpás legyek. Pedig olyan “korpáim” voltak, hogy még a Head&Shoulders-t gyártó cég ügyvezetőjének a szeme is könnybe lábadt volna. 😀

Nem hittem volna, hogy ilyen nagy feladat lesz ez a kerítés, de most már, hogy szinte kész, azt mondom, teljesen megérte. Nekünk tetszik.

Jocinak köszönöm a nyers fizikai erejét, melyet kérésemre mindig rendelkezésemre bocsátott, amikor szükségem volt rá. És azt is köszönöm, hogy nem jött, amikor nem hívtam. Önfejű egy népség vagyok. 😀

Most azon gondolkozom, hogy csinálok egy Lilla passiója tanösvényt a kertbe, hogy az ujjamat se feledjük el soha. 😀 Na jó, nem lesz ilyen.

A kerítés elkészült, és megérkeztek az új szomszédok is, akik nagyon aranyosak szerencsére, jól kijövünk velük.

De azért a kerítés marad. 😀

Az első két panel a helyén.

 

A harmadik is a helyén. 🙂

És a negyedik is beszerelve.

Ugyan alig látszik, de itt már az ötödik is a helyén. 🙂

Évindító tarja 2020

Az elmúlt évben sok dolog történt, de volt egy külön kiemelendő, nagy változás az életemben: a jóga bekúszott a mindennapjaimba.

Sajnos előfordult korábban, hogy sokszor beállt a nyakam, fájt a hátam, a derekam.

De mindez már a múlté, mert jógázom!

És most már mindenem fáj! 😀

Na jó ez nem igaz, mert tulajdonképpen egy éve izomlázam van (mindenhol). Most biztos sok embernek meghoztam a kedvét a jógához. 😀  A mínusz nulla szintről kezdtem, és most már simán vállalom, hogy plusz nullás vagyok 😀 Köszönöm a barátnőimnek, hogy belevittek a jógába, mert én is csak ajánlani tudom. Mindenre IS jó!

Az előző év sok más élménnyel is telt: sokat medencéztünk, lett két Fiskars ásószerszámom, megújúlt a járdánk, és elkezdtem kialakítani egy évelő virágágyást is. Az utóbbiról itt a blogon hallgattam, mert szeretném megmutatni a kert fejlődését, ahogy szépen beállnak a növények. De nagyon valószínű, hogy idén bemutatom, mert nem bírok tovább várni 🙂 Megígérem, hogy továbbra is őszintén beszámolok mindenről, ami sikerült és arról is, ami nem.

Voltak kevésbé jó változások is sajnos. Megint eggyel kevesebben vagyunk a családban, mert drága Papikánk 94 évesen örökre megpihent.

SzomszédJuditék idén elköltöztek, amit nagyon sajnálunk. Így várjuk, hogy milyen új lakókat hoz nekünk 2020.

Mindenképpen jól szeretném indítani az évet a blogon, nem tudtam mást kitalálni, minthogy megosztom veletek a szilveszteri bbq tarja recepjét, mert az valami isteni lett teljesen véletlenül. Még sose csináltam, szóval ez nekem is első volt, így kicsit magamnak is írom a receptet, hogy ne felejtsem el. 🙂 Íme!

 

Lusták receptje, a 2020-as barbecue tarja

 

Hús:

1,5 kiló tarja (egy darabban)

Pác:

1,5 dl babecue szósz (én Heinz Classicot választottam, de a házi készítésű is jó)

50 g paradicsompüré (konzerv)

1 kavéskanál barnacukor

1 teáskanál só,

1 kávéskanál (frissen) őrölt bors

1 közepes vöröshagyma cikkekre vágva

Sütéshez:

1,5-2 dl olaj

Fűszerek a sütés előtt:

só, bors, kömény, barnacukor, füstölt őrölt paprika

3-4 gerezd fokhagyma

 

A tarját 4-5 darab kb kétujjnyi vastag szeletre vágom, bekenem a szeleteket a páccal, és mellészórom a cikkekre vágott vöröshagymát. A húst letakarva egy éjszakára a hűtőbe teszem.

Másnap az ebéd/vacsora előtt 2 órával bekapcsolom a sütőt 200 fokra (nekem elektromos sütőm van). Egy nagyobb, mélyebb tepsibe annyi olajat öntök, hogy 3 mm magasan álljon a tepsi alján. Az olajra egyenletesen eloszlatok 1 teáskanál sót, 1 kávéskanál borsot, 2-3 csipetnyi őrölt köményt. Erre ráfektetem a hagymás, szószos szeleteket, és a tetejüket is megfűszerezem (sózom, borsozom, kis kömény), szórok rá még barnacukrot pár csipettel és egy kevés füstölt paprikaport. A fokhagymákat félbevágom és bedugdosom a húsok mellé.

Lefededem a tepsit fóliával és 1 óra 15 percig sütöm 200 fokon alsó+felső sütéssel (légkeveréssel, ha van). Ezután kiveszem a tepsit, leveszem a fóliát, meglocsolom a szeleteket a kisült lével. Nekem nagyon sok vizet engedett a tarja, így kb 3,5 – 4 dl levet leöntöttem róla úgy, hogy maradjon még a hús alatt is szaft. A leöntött levet félre lehet tenni, szaftként krumplira locsolni vagy bármi. Visszateszem a tepsit 15-20 percre, és 5 percenként locsolgatom a szeleteket, míg kicsit megpörkölődik rajta szósz. Én szépen adtam neki lehetőséget rá, hadd süljön 🙂

A kész hússzeleteket még egyszer meglocsolom, tálra fektetem és kétujjnyi csíkokra vágva tálalom. ÉS TÁDÁÁÁÁM!

BBQ tarja

BBQ tarja

Tarjában gazdag, új évet kívánok! 😀

A nagy járdafelújítás

Sajnos évek óta néztük a felfagyott lapokat a járdánkon, de idén végre volt rá lehetőségünk, hogy felújíttassuk.

Más az epret, én a járólapot szedtem “Szedd magad” módszerrel. 🙂

Bármilyen egyszerűen is hangzik ez a projekt, valójában nem volt az.

A jó kivitelezőt megtalálni és lefoglalni manapság alapjáraton nem egyszerű feladat, de úgy tűnik, nálunk ez ment a legkönnyebben.

Előző év augusztusában lefoglaltuk Tibort, hogy májusban jöjjön hozzánk felújítani és térkövezni. Az időjárás azonban bemutatta a középső ujját, és röhögve áttolta a felújítást júniusra.

És hogy semmi se legyen egyszerű, az elsőre kiválasztott járólap se lett olyan, mint amit mintának hazahoztam. A Bauhausban kiválasztottam egy szép, világos és egyáltalán nem csúszós lapot, melynek még egy kedvező tulajdonsága is volt, az ára. 😀 Annyi volt vele a bibi, hogy amit kiszállítottak, az egy szép, világos és kurvára-kitöröd-a-lábad-ha-vizes-bazi-csúszós lap volt. Némi bosszankodás után (3 napig ne szóljon hozzám senki) visszamentünk Sünivel az áruházba, és Süni talált egy klassz, nem csúszós, de határozottan szürke járólapot. Azt választottuk a másik helyett, jó döntésnek bizonyult. Pár kört kellett birkózni a Bauhaus-szal, hogy ingyen szállítsák ki a cserét, de végül sikerült.

Az anyagrendelések után sem töltöttem láblógatással a májust, hanem kiszedtem a tarackot a térkövezésre váró területeken. Közel 25 nm felásását segítette a mindennapos eső is, de így is kemény meló volt. Viszont végre találtam magamnak megfelelő indokot, hogy megajándékozzam magam egy Fiskars ásóval és egy Fiskars ásóvillával. 🙂

Tarack-domb.

Úgy történt, hogy elmentem bevásárolni a szombati ebédhez, és véletlenül vettem egy ásót is. 😀

Aztán, úgy két héttel később szintén egy “vasárnapi ebédhez kell valami kaja” bevásárlásnál , kb 30 perc után két zsálya, két virágcserép és egy ásó volt a bevásárlókocsiban. Jó-jó, volt némi uborkamag is, kis túlzással az besorolható élelmiszernek… 😀

A legjobb vásárlásom régóta. 🙂

Szóval eljött a felújítás kezdete, ami 3 nap véséssel kezdődött. Ez az a tevékenység, amit mindenki élvez. 😀 Az is, aki a negyven fokban a napon csinálja, meg az is, aki a szobában próbál programozni, még a szomszéd is kap belőle, na meg az egész utca. 😀

Miután eltűnt a régi, ocsmány lap a járdáról és a teraszokról, elkészült a térkőszegélyek betonozása is. Bár az általam megálmodott forma inkább Tibor álmai szerint készült el, de sebaj, tudok én engedni az álmaimból, csak 3 napig ne szóljon hozzám senki. 😀 😀 😀

 

A burkolást Laci bácsi csinálta, aki koránál fogva nem annyira bácsi, de mégis lacibácsiztuk. Tündéri volt ő is és a segédje is, Attila. Olyan jó lett a viszony köztünk, hogy öleléssel és puszival búcsúztunk el. 😀 Igazi kávébarátok lettünk Laci bácsival, aki huszonéveseket megszégyenítő módon pörög és löki a szöveget egész nap, és természetesen mindig jólesik neki egy kávé. 😀

Mindig kint voltam a kertben, és figyeltem a munkálatokat, egyeztettem, beszélgettem, kávét és vizet, egyszer ebédet is felszolgáltam, és “halott bácsis” cigit is hoztam nekik.

Joci szerint viszont terrorban tartottam az embereket, én voltam Sauron szeme. 😀

De mondtam, hogy amíg mosolyognak, addig terrorról szó sincs. 😀 Erről eszembe jutott a híres Addams family jelenet, amikor Wednesday mosolyog. 😀 (1:50)

 

Térdvédő rögzítése “jó sok teflonszalaggal” 😀

Utolsó etapban készült el a térkövezés, melynél Joci és Tibor megbeszélték (én épp nem voltam otthon), hogy az antikolt térkő néhány példányában minta van, ami szerintük ronda, így mintával lefele tették le őket. 😭 Ettől kicsit felrobbant az agyam, de szerencséjükre kettő mintás így is került bele, szóval nem kell senkit sem elásnom a kertben az új ásóeszközökkel. De úgy gondoltam, hogy 3 napig ne szóljon hozzám senki. 😀

És amikor elkészült a térkövezés azt mondta Tibor: Mondd már nekem, mi ebben a kőben a szép? – nem tudta leplezni nemtetszését. 😀

Nekem az jutott eszembe, hogy pl a mintás kövek, ja nem. 😭 Végül barátnőm fogalmazta meg a legjobban: Kivitelezőt kerestél, nem stílus-tanácsadót. 😀

A lényeg, hogy a végeredmény szép lett. Elégedettek vagyunk. Nekünk tetszik. 🙂

És végre kész. ❤

Ez lesz a medence helye. 🙂

 

 

Most kezdődhet a kert többi részének átalakítása. Pl tegnap kivágtam másfél fát, de erről majd legközelebb… 😀


Mintha…

Macskásak vagyunk, nem kutyásak. De minden állatot szeretek, még a poloskákat is, csak a cicákat jobban (sokkal jobban). 🙂

És hát miért is szeretjük ennyire őket? Mert nagyon viccesek, okosak, sértődősek, finnyásak, hízelgősek, dorombolósak és nem utolsó sorban nagyon finom puha a szőrük.

Csíkos cicusunk eléggé magasan hordja az orrát, és nem is annyira kedves cicus, de a hozzánk való ragaszkodása megkérdőjelezhetetlen.

Ez főleg azóta igaz, mióta tavaly karácsony másnapjától kezdve két héten át hordtuk őt állatorvoshoz, mert valami apró sérülés miatt egy fránya tályog lett a mellkasán.

Eléggé megviselt mindenkit a seb gyógyulása miatt kapott gallér, őt is, minket is. És mivel a fülét se tudta megvakarni, mindenben a mi segítségünkre szorult, szorosabbá vált a kapcsolatunk vele. Nem úgy az állatorvosi rendelőben dolgozó asszisztenssel… Csíkost második nap vittük sebtisztításra, mikor is a fiatal asszisztens hölgy úgy gondolta, hogy Csíkost 100%-osan kontroll alatt tartja. A macska a kezében lógott, ahogy a gallér alatt megmarkolta a macska hátán a bőrt. Én biztonságos 2 méteres távolságból szemléltem a naivságát. 😀 Csíkos 3 mp-es türelmi vagy hát inkább türelmetlenségi idő után pillanatok alatt mély hangon nyávogó és fújó macskafelhővé változott, akárcsak egy képregény kockáin. Nem tudtam, hol a feje, hol a lába, de a hölgy arcán igazi szenvedés látszott, ahogy a karmok mélyen belefúródtak a jobb kezébe. Becsületére váljon, hogy szépen a földre tette a tomboló macskafelhőt, ami nyilvánvalóan még 2-3 másodpercnyi kín elviselését jelentette.

Csíkos macskafelhőből gömbhallá változott át. Sose láttam még így a szőrét. 😀 Az asszisztenst 2-3 percig alkoholozták, jódozták, mire újra tudott mosolyogni, de azért az nem volt olyan őszinte, lássuk be… 😀 Később altatásban kezelték a sebet a cicán, mindenkinek jobb volt ez így. És már úgy várt a doki, hogy “Szia Csíkos! Hallottam már rólad…. 😀 ”

Igazi megváltás volt, mikor végre begyógyult a sebe. Azonban Csíkos nem változott vissza seggarccá, hanem tényleg kedvesebb lett.

Ez a kedves nézésem 😀

Éjjelente felkeltett minket, hogy játsszunk vele. Ugye milyen kedves? 😀 (Mondjuk előtte sose játszott velünk, sőt megkaptuk a “te tiszta hülye vagy” arckifejezést, ha próbálkoztunk.)

Egyik reggel kérdezi tőlem Joci:

– Tudod mire ébredtem fél háromkor?

– Csíkos már megint játszani akart?

– Nem. Arra ébredtem, hogy MINTHA valaki masszírozná a heréimet…

– Micsoda?

– Felébredtem, lenéztem lábaim közé az érintett területre, és mit láttam? Hogy Csíkos teljesen átszellemült állapotban, hangosan dorombolva dagasztja a zacskómat. 😀 😀 😀

– Na, azt tudtam, hogy közelebb került hozzánk a kezelés óta. Na de ENNYIRE? 😀 😀 😀 Azt ugye tudod, hogy szerencséd, hogy a vastagabb téli takarónk van most az ágyban, mert Csíkos körömmel is dagaszt. 😀

Szóval már nem a herevasalás a menő. Az új irányzat a heremasszázs.  😀 Fakíroknak takaró nélkül. 😀

Bolondok ezek a macskák. 😀

Egy tanulságos történet

Nagyon régen ért ez a bizonyos traumatikus, már-már borzongató élmény, és sok embernek elmeséltem már a sztorit, de itt a blogon még nem osztottam meg, pedig mindenkinek jó tanulsággal szolgálhat. Mikulás alkalmából szeretném most elmondani itt a blogon is.

img_1477-1

Úgy történt, hogy a Rákoskeresztúri Nagypostára kellett mennem egy ajánlott küldemény miatt.
Beléptem a postára úgy, ahogy mindig is szoktam, lábbal belöktem az ajtót, hogy ne kelljen megfognom a kilincset vagy inkább a korlátot, amit mindenki megfog.
Nagyon rossz érzéssel megnyomtam a sorszám kérő gombot, mert azt is mindenki megfogdossa.
Szóval életemet féltve beléptem a posta nagy, közös helységébe és vártam, hogy az én számomat csipogja a kijelző.
Eközben nézelődtem, figyeltem az embereket, akik kínosan kerülték a szemkontaktust bárkivel.
Csippant a kijelző, de sajnos nem az én számom volt az.
Egy 40 év körüli férfi ment az ablakhoz szintén ajánlott szelvénnyel a kezében. Az illetőn egy rettentő vékony anyagú, agyonmosott (valaha) fehér póló volt. Fekete vállpántos táskát hordott, melynek pántja keresztül futott jobb vállán és a pocakján, majd a csípője bal oldalán feszülő táskába torkollott. Ez sem mai darab volt. Egy khaki színű zsebes rövidnadrág, zokni és szandál volt rajta. Úgy nézett ki, mint aki negyven éve óvodás. Valami azonban különbözött a 3-6 éves korosztálytól. A férfi minden szabad testfelületét sűrű szőr borította, egyedül az arcán volt borotválva, mely a testével kontrasztban állt, és így még jobban hangsúlyozta, a maszatos SZTK szemüvegét.
A férfi átadta a szelvényt a postás hölgynek, aki felállt és hátra ment egy másik helyiségbe a küldeményekhez.
A férfi toporogni kezdett, egyik lábáról a másikra helyezte a testsúlyát, és közben fel-fel húzta a vállát és felemelte kissé a kezét úgy, mintha valakitől valami nyilvánvaló dolgot kérdezne, amire igenlő választ vár. De senki nem volt körülötte. A néni még sehol a levéllel.
A kijelző csippant, nem én jövök.
Ekkor a férfi belenyúlt dúsan burjánzó fülszőrzetébe és elkezdte tekergetni azt. Egy hirtelen mozdulattal kitépett egy-két szőrt, majd megszagolta. Láttam, ahogy nyugtázza a beszívott illatanyagot, majd ujjait megpödörve elszórta maga mellé a szálakat.
Miután visszatért figyelme a postára, sajnos észlelte, hogy a néni még mindig sehol. Húzogatni kezdte a vállát újfent mintha kérdezne, aztán jobbra-balra ingázni kezdett.
A várakozás stresszében nem bírta sokáig, ezért felcsapta kerek, szőrös pocakján a zéró anyagú pólót, és belefúrta vastag ujjait a köldökében növő szőrökbe. Pödörgette, tekergette majd egy hirtelen mozdulattal néhányat kitépett. Látszott a rutin a mozdulataiban. Felemelte a friss árut, megszagolta. Arcán újra látszott, hogy igen, ez is ismerős. Majd elszórta ugyanazzal a kézmozdulattal a szőröket a posta padlójára.
Ekkor én már egészen kellemetlenül éreztem magam, főleg a gyomrom környékén volt egy kisebb ciklon kialakulóban, úgyhogy próbáltam a középen elhelyezkedő kekszes-kávés polcon legeltetni a szemem, hátha jobb ez nekem, mint emberünket nézni.
De milyen vagyok… hát nem újra azon kaptam magam, hogy a szemüveges Chewbakkát figyelem? Mazochista vonások. 😀
Sajnos és tényleg nagyon sajnos a postás néni még mindig sehol se volt a levéllel.
A férfi a szokásos vállhúzogatásokkal próbálta enyhíteni szorongását, hogy túl sokat kell várnia ennyi ember között.
Én ekkor észbe kaptam, hogy már megint őt figyelem, ezért tudatosan elkezdtem nézelődni a mennyezet irányába, a felszerelt lámpákat figyeltem.
Mondogattam, ne nézz oda, ne nézz oda….
Odanéztem.
Emberünk jobb keze benne volt a fenekében és egyértelműen egy seggszőrt tépett ki, mikor rápillantottam. Nem tudtam elnézni a döbbentségtől.
A férfi kivette kezét a hátsójából, és felemelte a frissen szedett seggszőrt az orrához. Figyeltem az arcát. Mélyet szippantott, ismerős szag, minden rendben.
Eztán elhintette az ismerős szagú seggszőreit a földre.
Ekkor jelent meg a pultjához siető postás néni, mire emberünk közelebb lépett a pulthoz.
A néni mosolyogva visszaült a helyére, és a férfi elé tette az aláírandó papírt.

Ekkor Chewbakka megragadta jobb kezével a kitett tollat és alávéste a papírokat, majd egy rövid köszönöm és bólintás után elhagyta a postát.

Másra sem tudtam nézni, csak a kitett tollra.

Ekkor hívták a számomat, szerencsére másik ablakhoz, és sikerült kikerülnöm a szőrökkel szennyezett aknamezőt is.
Idegesen kutattam a táskámban, hogy találjak egy tollat az aláíráshoz, de nem volt nálam.
Úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúristen.
Az én ablakomnál lévő postás néni odanyújtotta nekem a saját tollát, amit pár másodperces vonakododás és magammal vívott harc után, elfogadtam, és én is alávéstem a papíromat. Hazaérve azonnal kezet mostam, többször.

Soha nem felejtem el ezt a napot.
Azóta mindig van minimum egy toll a táskámban. 🙂

A TOLL LEGYEN VELETEK!

Boldog Mikulást! 😀

%d blogger ezt szereti: